2024.10.11, Péntek

Egyre több szolnoki pedagógus jelentkezik a Boldog Iskolák programra

szolnok.hu

2018.06.04. 12:35

A Boldog Iskola programjának fókuszában az áll, hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a tanulásban egy optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében.

Az emberi élet sokak által megfogalmazott végcélja a boldogság elérése, azonban az iskolákban még sincs a tananyagnak olyan része, amely azt tanítja, hogy érjük el az áhított célt. A Boldog Iskolák program ebben segít. Szolnoki pedagógusoknak immár harmadik csoportja vesz részt a képzésen, melyet ezúttal a városháza dísztermében tartottak.
 

Szabó István alpolgármester köszöntőjében méltatta a programot, hiszen – mint mondta – napjainkban egyre inkább szükség van a pozitív életszemléletre, ráadásul az emberek gondolkodásmódja kihat a társadalom működésének egészére.

Az eddigi hat iskolához újabb kettő csatlakozott, így egyre több pedagógus vesz részt a képzésen, amelynek elvégzését a Szolnoki Tankerületi Központ is támogatja – mondta el a megnyitón a tankerület vezetője, Szutorisz-Szügyi Csongor.

Az ELTE PPK által tudományosan is igazolt program a pozitív pszichológia módszereire épül, amely mind a diákok, mind a tanárok jól-létével foglalkozik, és ahol lehetőség van a szülőket is bevonni a programba.

AktuálisSzolnokBoldog Iskolák program