2024.10.16, Szerda

Ismét bizonyítottak a szolnok megyei tűzoltók

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2018.08.28. 13:31

Az elmúlt hétvégén a Vas megyei Bükfürdőn gyűltek össze az ország legerősebb tűzoltói, akik a Toughest Firefighter Alive (TFA) elnevezésű megmérettetésen feszegették saját határaikat. Jász-Nagykun-Szolnok megye legerősebb tűzoltói is részt vettek a kétnapos eseményen, és mind egyéniben, mind pedig csapatban szép eredményekkel tértek haza.

A pénteken és szombaton megtartott verseny fővédnöke dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató volt. A viadalon csaknem százhetven tűzoltó harcolt saját magával, az elemekkel és természetesen az órával. A magyarok mellett szlovén, szlovák, lengyel, román, osztrák és német lánglovagok is szerepeltek a mezőnyben.

A feladatok igencsak embert próbálóak voltak. Az indulóknak először is egy tizenkilenc kilogrammos tömlőt kellett a vállukon felvinniük egy állványzat tetejére, ezt követően pedig két tekercstömlőt kellett kötélen felhúzniuk ugyanide. Ha mindezzel megvoltak, akkor egy fémgerendát kellett másfél méter távolságra eljuttatniuk egy négy kilogrammos kalapács segítségével, majd következett egy negyvenkét méteres szlalompálya lefutása. A tűzoltóknak ezután egy vízzel teli tömlőt kellett húsz méter távolságra elhúzniuk, és ha a sugárcső átért a kitett lengőajtón, vízzel el kellett találniuk a meghatározott célt. A következő feladat során egy nyolcvan kilogrammos bábut cipelve tértek vissza a célig. Ha mindez nem lett volna elég, a komoly kihívásokkal teli feladatokat a tűzoltóknak teljes védőfelszerelésbe, légzőkészülék és légzőálarc használatával kellett megtenniük, ami nem a legideálisabb viselet a harminc Celsius-fokos hőségben.

A megye tűzoltói a TFA-versenyeken rendre az élmezőnyben végeznek, ez most sem volt másképp. Handzsuj Mihály tű. törzszászlós, a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományának tagja a százhatvankilenc induló közül a tizenötödik helyen végzett, egyben övé lett a legjobb magyar hivatásos tűzoltónak járó serleg is. Mellette Papp János tű. százados, a Mezőtúri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese a huszonegyedik, Varju Zsolt tű. főtörzsőrmester, mezőtúri tűzoltó pedig a harmincadik helyen zárt. Mivel a megyéből ők hárman teljesítettek a legjobban, így az ő eredményük számított bele a csapatversenybe. Ez alapján pedig a megyék küzdelmét Jász-Nagykun-Szolnok nyerte.

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságToughest Firefighter Alive