A napokban kiszállított tűzifából mintegy 300 megyeszékhelyen élő család megélhetését, s nem utolsó sorban otthonának fűtését segíti az önkormányzat.
A kiszállítás előre láthatólag három hétig tart. A tüzelőanyag a városi közterekről kitermelt fák feldarabolásából, vásárolt tűzifából, és a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit Kft. által előállított fabrikettből tevődik össze.
A Humán Szolgáltató Központ munkatársai a hivatal dolgozóival együtt jelentik a garanciát arra, hogy valóban a legnehezebb helyzetben lévőkhöz jut el a segítség.
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Humán Szolgáltató Központ szakemberei által összeállított lista alapján szállíttatja ki házhoz a város a rászorulóknak a több mint 900 mázsa fát. Háztartásonként mintegy 325 kg tüzelőhöz jutnak így a családok.
A közel háromszáz család megélhetését könnyítő tüzelő szállítása és rakodása, illetve a fa feldarabolása a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit Kft. közfoglalkoztatottjainak segítségével történt.
Alaposan átformálják Kőszeg egyik legfontosabb közlekedési csomópontját: a vasútállomás mellé új autóbusz-pályaudvar és P+R parkoló épül, új utakkal és kerékpáros kapcsolatokkal rendezik át a környéket, miközben a 87-es főút egy szakasza is megújul.