A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2019-ben is meghirdeti a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot, amelyre ezúttal is tudományos igényű szakmai munkával lehet nevezni. Az elmúlt évben magasra került a mérce, tavaly a zsűri két munkát is díjazott.
A Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot tizenkilencedik alkalommal hirdeti meg a katasztrófavédelem. Névadója, Balogh Imre, az egykori Nehézipari Minisztérium néhai főosztályvezetője elkötelezett pártolója volt a tűzvédelmi szakterületnek. A róla elnevezett díj megalapítását özvegye kezdeményezte, a 2000-ben létrejött megállapodás értelmében a pályázat keretei között kapja meg a felajánlott díjat és az ahhoz tartozó aranygyűrűt az arra leginkább érdemes szakember.
A pályázat célja a tűzvédelmi szakterület aktuális és fontos témáinak feldolgozása azzal az igénnyel, hogy a feldolgozott témák segítsék a terület fejlődését. Pályázni tehát a tűzmegelőzés, tűzoltás, műszaki mentés témájához kapcsolódó dolgozattal lehet. Elvárás, hogy a dolgozat jelenítse meg azt, hogy a legújabb technikai, műszaki vagy informatikai vívmányok miként alkalmazhatóak a katasztrófavédelem mindennapjaiban, de mindemellett a pályaművek foglalkozhatnak a tűzoltószakmához kapcsolódó egyéb aktuális kérdésekkel is. A pályázatra a katasztrófavédelemnél dolgozó hivatásos tűzoltókon, illetve civil szakembereken kívül jelenleg tanulmányaikat folytató leendő tűzoltók is nevezhetnek.
A művek elbírálásánál három szempont különösen nagy súllyal esik latba: a szakmai tartalom, az újszerűség és az alkalmazhatóság kiemelt fontosságú az értékelésnél. Az eddigi díjazott munkák között van olyan, amelyik a drónok alkalmazhatóságával foglalkozott, egy másik pályázat a hibrid meghajtású járművek sajátosságait vette sorba a tűzoltói beavatkozások tükrében, tavaly pedig a magasból mentő járművekkel kapcsolatos fejlesztési lehetőségekről szóló tanulmányt és a mobil labor bevetésének lehetőségeiről szóló elemzést díjazta a szakmai zsűri.
Az idei pályaműveket 2019. május 7-ig kell elektronikusan és kinyomtatva is eljuttatni a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra. A díjat június 7-én adják át a legjobb pályamunka készítőjének.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.