2024.03.29, Péntek
Az élbolyban végeztek a Jászjányok a tekebajnokságon

Az élbolyban végeztek a Jászjányok a tekebajnokságon

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2019.03.15. 09:38

Húsz csapat gurította a tekegolyót a Városi Stadionban, az immár hagyománynak számító versenyen. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság meghívásos országos tekeversenyén nyolcvanan, egyéni és csapatversenyben mérték össze tudásukat az ország több katasztrófavédelmi igazgatóságáról érkezett versenyzők.

Hirdetés

A színvonalas viadal a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület és Nyíregyháza Megyei Jogú Város szervezésében valósult meg. A rendezvényt Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg. Az igazgató beszédében elmondta, öröm számára, hogy az országos szintű versenynek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ad otthont már évek óta. Kiemelte, egyre népszerűbb ez a sportág az országban, hiszen ennyi csapat, mint ebben az évben, még sosem jelentkezett a megméretésre.

A négy főből álló csapatok a sorsolást követően négy versenypályán kezdték meg a versenyt, minden játékos harmincszor guríthatta el a tekegolyót, minden leütött bábu egy pontot ért.

A szervezők értékelték az egyéni- és a csapatgurításokat is, ez alapján alakult ki a végső sorrend.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot három csapat képviselte. Közülük a „Jászjányok” elnevezésű kvartett – soraiban Aknai Helga tű. századossal, Donkó Krisztina tű. századossal, Klemann Ildikó tű. századossal és Zombori Tünde tű. alezredessel – az összesített ötödik helyen zárt, és kiérdemelte a „Legeredményesebb női csapat” különdíját. Ezt Gerebenics Károly tű. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke adta át számukra.

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtekebajnokság