2024.03.28, Csütörtök
Jász-Nagykun-Szolnok lett a „legbaglyosabb” megye
Képforrás: Hollanday Andrea

Jász-Nagykun-Szolnok lett a „legbaglyosabb” megye

kormanyhivatal.hu

2020.02.13. 17:10

Magyarország legismertebb és leggyakoribb bagolyfaját, az erdei fülesbaglyot választották meg 2020-ban az év madarának, amelyből a legtöbb Jász-Nagykun-Szolnok megyében fordul elő.

Hirdetés

Hatalmas elterjedési területű madár, Európában, Ázsiában, Északnyugat-Afrikában és Észak-Amerikában egyaránt költ. A világállomány mintegy 28 százaléka él Európában. Magyarországon rendszeresen fészkel, nem vonul.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának vezetője kiemelte: október végén, novemberben, kisebb-nagyobb csoportokban 8–10, de néha akár 80–100 példány is csapatban tölti a napot. Ha nem zavarják őket, évről évre felkeresik a városok, falvak belterületén álló fákat – tette hozzá dr. Nemes Gábor. Megfigyelhető az erdei fülesbagoly például Szolnokon, a Széchenyi városrészen, Holt-Tisza menti fákon vagy a Szapáry úti Közösségi ház udvarán, de 30­–40 példány pihen rendszeresen a Széchenyi Gimnázium udvarán lévő fákon is – sorolta a főosztályvezető.

Dr. Nemes Gábor elmondta: bár ragadozó madár, nem veszélyes sem az emberre, sem pedig a háziállatokra. Sőt, igen hasznos, mivel fő táplálékát kistestű rágcsálók képezik: a leggyakrabban mezei pockot, erdeiegér-fajokat és házi egeret eszik – egészítette ki.

Figyelembe véve, hogy napi átlagban két és fél egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igénye van egy-egy erdei fülesbagolynak, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 11 412 bagoly csaknem hárommillió példány mezőgazdasági kárt okozó rágcsálót pusztított el a 2017–2018-as telelési időszakban – ismertette a főosztályvezető.

 

Dr. Nemes Gábor közölte: 16 település büszkélkedhet száz feletti egyedszámmal Magyarországon (Túrkeve, Kisújszállás, Karcag, Jászárokszállás, Tiszapüspöki, Törökszentmiklós, Szolnok, Dévaványa, Mezőtúr, Martfű, Kengyel, Szeged, Zaláta, Jászberény, Szarvas és Kuncsorba); ebből 12, valamint az öt „legbaglyosabb” település egyaránt Jász-Nagykun-Szolnok megyében található.

Ötszáz feletti példányt számláltak Túrkevén (564), Kisújszálláson 435-öt, Karcagon 329-et, míg Jászárokszálláson és Tiszapüspökiben kicsit több mint 200–200 példányt.

 

 

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok megyebagoly