2024.04.19, Péntek
Közel 40 milliárd forintból gazdálkodhat idén Szolnok

Közel 40 milliárd forintból gazdálkodhat idén Szolnok

szolnok.hu

2020.02.28. 16:25

Döntöttek a képviselők a SzolnOK-e – Városkártya rendszer fejlesztéséről, illetve több mint félmilliárd forint értékű víziközmű fejlesztésről és korszerűsítésről.

Hirdetés

Elfogadták Szolnok idei költségvetését a februári közgyűlésen, a város mintegy 38 milliárd forintból gazdálkodhat ebben az évben.

A közgyűlés 18 egyhangú igen szavazattal fogadta el a város idei költségvetését, amely a tavalyi költségvetéshez képest mintegy 4 milliárd forinttal több, 37 milliárd forint. A megyeszékhely 2020. évi büdzséje három részből áll: saját bevétel, helyi adók és állami támogatás. A négymilliárdos növekedés fele fejlesztési, másik fele működésre szánt forrásokra jut majd. Az előző évben 1,8 milliárd forintos megtakarítás keletkezett, ez is része az új költségvetésnek. Elhangzott: a város gazdasági ereje folyamatosan nő, az iparűzési adó növekedés például tavaly 700 millió forint volt. Az idei költségvetés 62 százaléka fejlesztésekre fordítható, 38 százalék fenntartásra. Kétszázmillió forintnál több jut majd útfelújításra.

Családbarát intézkedésekre százmillió forint, a négyéves út-járda felújítási programra pedig idén 300 millió forint. Huszonötmillió forintból fejlesztik, illetve bővítik a Szolnok Városi Állatotthont, tervben van egy kisállattemető illetve krematórium létrehozása.

Új ipari parkot alakít ki a város és az állam közösen a 32-es út mentén, amelly az M4-es elkészülését követően ideérkező cégeknek adhat otthont.

Folytatódik az Újvárosi Humán Fejlesztési Program, miután elfogadta a testület a 2020. évi működtetésére vonatkozó javaslatot, illetve cselekvési programot.

Újabb fejlesztések várhatók a városi sportcsarnokban, ahol 185 millió forintból történnek sportfejlesztési beruházások. Az összeg 70 százaléka, 129,5 millió forint TAO támogatás, míg az önkormányzati önerő 55,5 millió forint. A fejlesztés részeként beszereznek egy motorosan mozgatható, 973 férőhelyes mobil lelátót, a küzdőtéren használandó 1x1 m-es LED-es kijelzőt teljes vezérléssel, valaminta küzdőtér mennyezetén elhelyezendő 65 db új, belső biztonsági kamerát.

A kocogni, sportolni vágyók számára örömhír, hogy még az idén elindulhat - a csónakázó tó és a gát között - a tiszaligeti futópálya építése. A beruházás 70 millió forintból valósul meg, ennek fele önkormányzati önrész, másik része pályázati támogatás. A város még 2019-ben csatlakozott az Országos Futópálya-építési Programhoz, amelynek célja a magyarországi, 20 ezer főt meghaladó lakosú városokban legalább 1 kilométer hosszúságú és 120 centiméter széles, kizárólag rekortán borítású futópályák kialakítása.

Elfogadták a képviselők a CLLD program keretében megvalósuló  „SzolnOK-e – Városkártya rendszer fejlesztése” című projekttel kapcsolatos előterjesztést. A városkártya rendszer bevezetésével az a cél, hogy olyan korszerű, elektronikus azonosításon alapuló városkártya platform jöjjön létre, amely megvalósítja a korábbi fejlesztések funkcióit, megújítva és kibővítve azokat. A rendszer 2 egymással összefüggő egységből áll: egy közlekedési kártyarendszerből és egy városkártya rendszerből. A közlekedési funkciók létrehozásának a célja, hogy a korábbi városkártya funkciók újra teljes körűen használhatók legyenek, míg a közösségi rendszerben a közösségi szolgáltatások és turisztikai szolgáltatások kiszolgálása válik lehetővé.

Két fontos, a víziközmű fejlesztést és korszerűsítést érintő napirendi pontot is elfogadott a testület. Szolnok és a VCSM már több sikeres fejlesztési pályázatot tudhat maga mögött. Most újabbak benyújtásáról határozott a közgyűlés. Az egyik átemelő szivattyúk és a kapcsolódó berendezések beszerzéséről szól mintegy 500 millió forint értékben. Ebből 250 millió forint támogatás az államtól, a másik része önerő. A másik pályázatból végrehajtható fejlesztés célja a víz minőségének javítása az adszorber réteg javításával. Ez esetben a víziközmű 50 milliója mellé 100 millió forintra lehet pályázni A beruházással a szolgáltatott ivóvíz minősége javulhat, valamint javul a környezeti hatékonyság is. A fejlesztések, sikeres pályázat esetén még az idén megtörténhetnek.

AktuálisSzolnokköltségvetés