2024.10.13, Vasárnap
Szeptemberben is sokan jelentkeztek speciális önkéntes tartalékosnak
kormanyhivatal.hu

Szeptemberben is sokan jelentkeztek speciális önkéntes tartalékosnak

kormanyhivatal.hu

2020.09.14. 11:02

A napokban kezdte meg kiképzését a speciális önkéntes tartalékosok második turnusa Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A most induló képzést az előző, júliusi etapnál is többen vállalták. A jelentkezőknek a megyei kormányhivatal vezetője köszönetet mondott a beiratkozáson.

Megkezdődött a speciális önkéntes tartalékos katonák második turnusának beiratkozása a szolnoki helikopterbázison. A kiképzést mintegy harmincan kezdik meg Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, sokan egyből tavaszi érettségijük után. A Honvédség különleges, munkavállalást serkentő foglalkoztatása ezúttal is adminisztrációs nappal indult, ahol a jelentkezőket a megyei kormánymegbízott is köszöntötte.

Dr. Berkó Attila megköszönte a jelenlévőknek, hogy vállalták ezt a foglalkoztatási formát. Azt mondta, a Magyar Kormány és a Honvédség segítő kezet nyújtott azoknak, akiknek a járványhelyzet miatt új munkát kellett keresnie.

 

- Most jó katonának lenni. A kormány sokat vár a Honvédségtől, de sokat is ad. Az előző turnus résztvevői közül is sokan már a hivatásos katonai pályában gondolkodnak. Az önkéntes katonákra nagy szükség van; az ő feladatellátásuk fontos része a migráció elleni védekezésnek és a határvédelemnek – fogalmazott a kormánymegbízott, aki azt kívánta a jelentkezőknek, hogy váljanak jó katonává, és a haza védelmezőjévé.

A jelentkezőket az MH 68. Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj fogja kiképezni.

Eközben az MH KIKNYP I. Toborzó és Érdekvédelmi Központ megkezdte a toborzást a következő speciális önkéntes tartalékos csapat kiképzésre. Az október 1-jén induló turnus lesz az utolsó Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok megyeMagyar Honvédség