2020.06.17
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kerékpárlopások megelőzését célzó ajánlásai.
2020.06.16
Bátran nevezhetjük ezt a kezdeményezést példaértékű összefogásnak, hiszen kizárólag helyi borászok, termelők és szolgáltatók minőségi, hazai termékek széles palettáját kínálják egy igényes, színvonalas webáruházban.
2020.06.15
Az elmúlt hónapokban a csípőszúnyogok elleni védekezés keretében kizárólag biológiai lárvagyérítéseket végeztek a szakemberek, légi és földi technológiát alkalmazva. Az előző héten a Dunántúl északi területein, főként a Duna felső szakaszán végeztek földi lárvagyérítést. Ez a munka folytatódik a következő napokban a folyó középső és alsó szakszán.
2020.06.13
Július 15-ig minden olyan magánszemély, vagy vállalkozás tulajdonában lévő vidéki szálláshely pályázhat, amely legfeljebb nyolc szobával és érvényes működési engedéllyel rendelkezik, továbbá regisztrálva van a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén.
2020.06.12
Az Agrárminisztérium kiemelten támogatja a mezőgazdasági öntözésfejlesztést – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Öntözési Szakmai Napon, csütörtökön, Szolnokon.
2020.06.11
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít a Tisza-folyó élővilágának védelmére.
2020.06.11
„Vers az, amit mondanak” – szólt a 2020-as Megavers jelmondata. Ennek rendje és módja szerint jöttek is sokan „mondani” Szolnokra, ahol 2009 óta rendezik a költészet napjához kapcsolódva a tehetséges fiatalok szavalóversenyét.
2020.06.10
A nyárhoz hozzátartozik a finom, gyümölcsös, hűs jegestea. Nem meglepő, hogy a legmelegebb évszak elején saját ünnepnapot is kapott ez a közkedvelt szénsavmentes üdítő. A világ egyik legkedveltebb italából hazánkban is fejenként több mint 10 litert fogyasztunk évente.
2020.06.09
Az idei évben ismét öt hónapon át kínálnak garantált kikapcsolódást érdekes témákkal, más és más útvonalon a szolnokiaknak és a városban tartózkodó turistáknak.
2020.06.09
A megye rászoruló gyermekein segít az a kamion, amely pénteken gördült be a szolnoki Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat udvarába. Rakománya négy tonna alapélelmiszer, amelyet a CO-OP Hungary Zrt. és a Coop Segély Alapítvány adományozott több mint négyszáz gyermeknek.
2020.06.08
A hagyományt újjáteremtve mostantól egy közel 300 bivalyból és szürkemarhából álló gulyának biztosít legelőt a Kötivizig a következő hónapokban.
2020.06.07
Már elérhető a NAV saját fejlesztésű mobilapplikációja, amivel a számlák mobiltelefonon is kiállíthatók. Az alkalmazás letöltése és használata is ingyenes, automatikusan teljesíti a kötelező adatszolgáltatást. Az új fejlesztéssel kiegészült Online Számlázó a legkényelmesebb és legtakarékosabb megoldás az Online Számla rendszerbe újonnan bekapcsolódó vállalkozások számára is.
2020.06.04
A trianoni szerződést kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették.
2020.05.31
Százharminckét élet. Akár ennyit is megmenthetett szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 44 munkatársa, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) tájékoztatója szerint ugyanis egy véradással három másik emberen is segíthetünk.
2020.05.29
Gyurgyalagok nászát kapta lencsevégre Tiszaalpár környékén Kovács Attila.
2020.06.17
Ha Ön az építőiparban dolgozik, a Mapei Krónika Önnek szól.
2020.06.16
A Szolnoki Dózsa együttesében folytatja pályafutását a szerb Filip Filipovic, a világ egyik legjobb vízilabdázója.
2020.06.14
Június 20-án adják át Magyarország leglátványosabb kerékpáros-fejlesztése, a Tisza-tavat megkerülő bicikliút Tiszafüred és Poroszló közötti szakaszát, amelyhez három hidat kellett építeni. Júniusban adják át az Eger-Egerszalók kerékpárút-szakaszt is, amely az EuroVelo 14-es útnak lesz fontos része.
2020.06.12
Csendes a Martfűi József Attila Iskola már lassan három hónapja. A tanítás az online térben, digitálisan zajlik, de volt arra lehetőség, hogy online versenyezzenek.
2020.06.12
Július elsejéig lehet nevezni a „Virágos balkonok, virágos kertek” pályázatra – Hasznos tippekkel szolgál a pályázóknak Borbás Marcsi és Bálint Gyuri bácsi
2020.06.11
A szolnoki Jopp Interior Hungary Kft. egy németországi anyavállalattal rendelkező autóipari beszállító vállalat, a város meghatározó cége.
2020.06.10
Számos újdonsággal, széles feladatkört magában foglalva jött létre Jász-Nagykun-Szolnok megyében is a földhivatali főosztály.
2020.06.10
A piacvezető tetőcserép gyártó cég innovatív felületkezelési technikákkal és új színekkel kíván megfelelni a piaci igényeknek.
2020.06.09
Boda György elnök Szalóki Istvánnak kormányzói kitüntető oklevelet adott át a Rotary Club Szolnok klubban végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenységéért, míg Szalay Ferenc polgármester a szervezet legmagasabb rangú elismerését, a Rotary International alapítójáról, Paul Harrisről elnevezett díjat vehette át. Az díjat azok kapják, akik sokat tettek a Rotary-s eszmékért.
2020.06.08
Az elmúlt hetek világosan megmutatták, hogy az online térben lenni és gép előtt ülni nem azt jelenti, hogy egyedül vagyunk. Az olyan – magányos műfajnak hitt – tevékenységek is, mint az online videójáték, remek lehetőséget kínálnak a közösségépítésre.
2020.06.08
A múzeum szabadtéri része mellett az indóház és a hangár is újra látogatható lesz, az élményelemeket - szimulátor, 4D mozi, pilótapont, 3D karika, akadálypálya, touch asztalok, VR szemüvegek, fotófal - is igénybe vehetik a látogatók.
2020.06.06
A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel a szolnoki járműjavítóban az április 14. és május 4. közötti időszakra hozták előre a szokásos nyári üzemszünetet, ezzel az intézkedéssel is védve a munkavállalók egészségét. A leállást követően folytatódtak a munkálatok.
2020.06.02
A vállalati eredményekhez az államnak éppúgy kötelessége hozzájárulni most, mint az elmúlt 10 évben.
2020.05.30
Befejeződött a Tisza park felújítása, így a Tisza-hídtól a Tiszavirág gyaloghídig egy gyönyörű parkrendszer csábítja sétára a szolnokiakat és az ide látogatókat. Mindegyik parknak saját karaktere van – Angol park, Rózsakert, Verseghy park, Tisza park -, a gyaloghídnál pedig a Nívó-díjas Tiszai hajósok terén pihenhetünk meg.
2020.05.29
Az Európában is egyedülálló szerkezetű új Tisza-híddal megépülő szakaszon 40 százalékos műszaki készültségnél tart a Duna Aszfalt.