2020.07.30
A kunszentmártoni hivatásos tűzoltó-parancsnokság állománya kedden egy gyakorlat keretében ismerkedett meg azokkal az új eszközökkel, amelyeket hamarosan éles helyzetben is használhatnak a tűzoltók.
2020.07.28
Júliust írunk és ilyenkor természetesen nem látni füstölgő kéményeket, mégis érdemes már most, a nyári időszakot kihasználva előkészülni a hidegebb időre és a fűtési szezonra. Annál is inkább, mert a koszos, megrongálódott, vagy rosszul szerelt kémény balesetveszélyes.
2020.07.27
Karbantartási munkálatok miatt 2020. július 28-án, kedden a Kunhegyes, Szabadság tér 9-10. szám alatt működő kormányablakban szünetel az ügyfélfogadás.
2020.07.26
Folytatódik az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt nyári figyelemfelhívó kampánya
2020.07.24
Indul a Mozaik Múzeumtúra Virtuális Roadshow, amely Magyarország négy nagy tava körüli múzeumi, kulturális és turisztikai kalandozással jelentkezik.
2020.07.24
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére július 25-én rendezik meg az idei Strandok éjszakáját, országszerte több mint 30 strandon várják az éjszakai fürdőzőket.
2020.07.23
A Duna Aszfalt által kivitelezett szakasznak köszönhetően immár több mint 60 kilométeres egybefüggő négysávos út vezet Budapestről a megyeszékhely közelében fekvő Abonyig.
2020.07.22
A TiszTa-tó projekt keretében a megyei bűnmegelőzési szakemberek megjelenésére a nyár folyamán hetente lehet számítani Tiszafüreden, Tiszaszőlősön és Abádszalókon.
2020.07.22
Tradicionális és modern elemek egyaránt szerepelnek a Richter Flórián Cirkusz legújabb, Drónok a porondon című műsorában, amelyet augusztus 29-e után Szolnokon is láthat a közönség.
2020.07.21
A jászkunsági megyeszékhely egyik alakulatánál készítik fel azokat az önkéntes katonákat, akik vállalták, hogy a déli határon teljesítenek szolgálatot. A most zajló kiképzést a megyei kormánymegbízott is meglátogatta.
2020.07.20
Különösen erős a visszaesés a csapolt söröknél, ahol az eladások az előző év második negyedévének mindössze 35 százalékát, alig 62 ezer hektolitert tettek ki.
2020.07.20
A homlokzat teljes felújítása mellett a fűtésrendszert is korszerűsítették.
2020.07.18
A közútkezelő közel nyolcmilliárdos fejlesztési csomagjában két főúton is felújításokat végeznek, továbbá átépítik a debreceni térség egyik fontos csomópontját.
2020.07.17
A STRABEL konzorcium a szakaszon pályaszerkezet- és szegélyépítést is végzett, továbbá megújult 14 darab buszmegálló is.
2020.07.16
A díjat november 12-én, a Szociális Munka Napján adják át.
2020.07.29
A dobogó második fokán zárta az idényt a kormányhivatal csapata a szolnoki kispályás labdarúgó-bajnokság másodosztályában.
2020.07.28
A projekt előkészítése 2020. júniusában kezdődött és 2022. decemberéig tart.
2020.07.27
Az M44-es gyorsforgalmi út új hídjának szerkezetépítési munkálatai a Panama-csatorna rekonstrukciójakor is használt PERI rendszerekkel valósulnak meg.
2020.07.25
A fürdőnek eddig is volt szabadtéri óriáscsúszdája, azonban a közel harminc éves szerkezet már egyre kevésbé felelt meg a mai kor elvárásainak. Ezt felismerve döntött úgy a fürdő vezetősége, hogy saját forrásból egy új, modern csúszdaparkot épít.
2020.07.24
Fontos szerepet játszhat Jász-Nagykun-Szolnok megye és a megyeszékhely is a kialakuló északkelet-magyarországi gazdasági régióban. A terv részleteiről az innovációs és technológiai minisztérium vezetői beszéltek csütörtökön, a Szolnoki Vállalkozói Fórumon, ahol a tárcavezető a gazdaságvédelmi akciótervet is bemutatta.
2020.07.23
2020. július 6. és 10. között napközis tábort szerveztek kisiskolások számára a Városi Könyvtárban. Hétfőtől péntekig várták a gyerekeket mesés programokkal.
2020.07.23
2013-as indulása óta a Szolnok Segít program igazi helyi sikertörténetté vált. Az elmúlt hét évben a jószándékú támogatóknak köszönhetően már több tízmilliós nagyságrendben jutott el adomány a szolnoki rászorulókhoz.
2020.07.22
A Kondorosi Csárda 1740 körül épült nyolc út találkozásánál. Az egykor a betyárok, mint Rózsa Sándor által látogatott épületben megfordult Arany János és Erkel Ferenc, a csárdát műveiben megörökítette Petőfi Sándor, Jókai Mór és Móricz Zsigmond is.
2020.07.21
Egyre népszerűbbé váltak a nem hagyományos foglalkoztatási formák, amelyek jelentősége a vírushelyzet idején hatványozottan megnőtt.
2020.07.21
Szimulált szénhidrogén-szennyezést számolt fel július 15-én az Alcsi Holt-Tiszán a MOL Nyrt. Szajoli Bázistelepének Létesítményi Tűzoltósága, valamint a KÖTIVIZIG vízminőségvédelmi kárelhárítási szakcsoportja és védelmi osztaga, együttműködve a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal.
2020.07.20
Átvette a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) csapatzászlaját az alakulat következő vezetője. Az új parancsnok eddig a szintén szolnoki 86. Helikopter Bázis törzsfőnöki beosztásában szolgált, idén júliustól vezeti az MH BTKK-t.
2020.07.19
Tavaly nyáron a szolnoki közösségi élet és turizmus egyik legjelentősebb elvárása valósulhatott meg a Tisza folyó bal partján a szabadstrand megnyitásával. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával idén 100 millió forintból tovább fejlesztik a szabadstrandot.
2020.07.17
A kerékpárosok talán a tél kivételével minden évszakban hódolnak szenvedélyüknek, ám a nyár az az időszak, amikor rengetegen pattannak nyeregbe és használják a város folyamatosan bővülő kerékpárút hálózatát, amely most újabb három kilométerrel gyarapodott.
2020.07.17
A csökkenő termőterület ellenére, de a korszerű fajtaválasztéknak és technológiának köszönhetően idén átlagos mennyiséget, mintegy 160 ezer tonnát takaríthatnak be a termelők.
2020.07.16
A szélsőséges időjárás ellenére is közepes termés várható a vetésterület legnagyobb részét képező őszi vetésű kultúrákban Jász-Nagykun-Szolnok megyében - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke kedden Szolnokon, aki abban bízik, hogy az aratás ideje alatt nem lesz további esőzés.