2024.04.17, Szerda

Együttműködési megállapodást kötött a kormányhivatal a vállalkozások tevékenységének segítése érdekében

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

2017.06.23. 13:16

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kiemelt feladatának tekinti a vállalkozások tevékenységének segítését. Az évek során kialakított jó együttműködésnek köszönhetően a társhatóságok is partnerek ebben a munkában. A megyei Kormányhivatal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködési megállapodást írt alá annak érdekében, hogy ennek mentén a vállalkozások és gazdálkodók versenyképessége növekedjen. A megállapodást igazoló dokumentum aláírása folytatása és egyben kezdete is a két szervezettel való eddigi jól működő munkakapcsolatnak.

Hirdetés

 

A Közigazgatási- és Közszolgáltatás Fejlesztési Stratégia 2014-2020 alapvető célként tűzte ki a „Szolgáltató Állam” létrehozását, melynek megvalósításához három általános célt fogalmazott meg, úgy mint a megbízhatóság, a versenyképesség és az ügyfélközpontúság. Ennek a célnak az elérése szempontjából két legfontosabb feladat, hogy az állam működésében egyre inkább a szolgáltatói jelleg domináljon, valamint csökkenjenek a vállalkozások adminisztratív terhei. A stratégia a közigazgatásnak feladatként fogalmazta meg, hogy a maga eszközeivel lehetőség szerint nyújtson segítséget az ország versenyképességének javulásához.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kiemelt feladatának tekinti a vállalkozások tevékenységének segítését. Az évek során kialakított jó együttműködésnek köszönhetően a társhatóságok is partnerek ebben a munkában. Ennek további erősítése érdekében határozták meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával való partneri együttműködés stratégiai pontjait, amelyeket együttműködési megállapodás keretében rögzítettek.

 

Az együttműködési megállapodás aláírása folytatása és egyben kezdete is a két szervezettel való eddigi jól működő munkakapcsolatnak.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara esetén a kormányhivatal többek között vállalta, hogy gyorsabban és hatékonyabban végzi a hatósági eljárásokat.

 

A megyei Kereskedelmi és Iparkamarával történő együttműködés keretében pedig célul tűzte ki, hogy a megye gazdaságának munkaerő-piaci igénye figyelembevételével a beiskolázási javaslatokat közösen dolgozzák ki, valamint összehangolják a pályaorientációs tevékenységeket.

Az együttműködési megállapodásokat Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, dr. Sziráki András az iparkamara megyei elnöke és Hubai Imre Csaba az agrárgazdasági kamara megyei elnöke látta el kézjegyével.

 

Dr. Kállai Mária elmondta: ez a mai nap már nem az első lépés, hisz mindkét kamarával találkozási pontjai voltak a megyei kormányhivatalnak és éppen ezek hívták életre a már meglévő együttműködés tudatosabb megerősítését.

Dr. Sziráki András hangsúlyozta, hogy a gyorsabb és hatékonyabb hatósági ügyintézés tovább erősítheti az egyre pozitív képet, amely a megye gazdaságát jellemzi, mely az elmúlt években látványosan erősödött.

Hubai Imre Csaba pedig arról beszélt, hogy a megyei agrárgazdaság is sokat erősödött, egyre több jó minőségű árut tud szállítani a hazai és az egyre szélesedő világpiacra is. Ez a most megkötött együttműködés erősíti a két ágazat helyzetét, melyben kulcsszerepe van a megyei Kormányhivatal magas színvonalú szakmai munkájának .

GazdaságJász-Nagykun-Szolnok KormányhivatalJász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és IparkamaraNemzeti Agrárgazdasági Kamara