2024.03.29, Péntek

Szolnok megye területén is várhatóak fejlesztések a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

kormany.hu

2017.02.21. 15:48

A Duna-Ipoly Nemzeti Park működése Budapest, továbbá Pest megye, Fejér megye és Komárom-Esztergom megye teljes területét, valamint Nógrád megyéből a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként védett, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet területeit is magában foglalja. A térség egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül.

Hirdetés

A kormány és az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap 100 százalékos támogatásával valósulhat meg a kiemelt jelentőségű, országosan ritka pannon szikes, vizes élőhelyek rekonstrukciója a Gerje-Perje-síkon. A mintegy 420 millió forint összköltségvetésű projektet a Duna-Ipoly Nemzeti Park 2016 és 2019 között kivitelezi - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár. A projekt célja a környező területeken lévő élőhelyek állapotának, természetességének a javítása, valamint kedvezőbb életfeltételek teremtése a területeken előforduló fajok számára. A projekt egyik pillére a vizes élőhelyek rekonstrukciója, a másik az Egreskátai-major fejlesztése.

Jelen projekt a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében valósul meg. A DINPI összesen 7 projekttel indult ebben a programban 2,8 milliárd forint értékben. A VEKOP célja az „Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése”, továbbá, hogy a természetvédelmi és élővilág védelmi fejlesztések révén hozzájáruljon az egészséges, fenntartható környezet biztosításához, a környezetvédelem és az erőforrás-felhasználás hatékonyságának előmozdításához.

A Galgahévízi-lápréten vízpótlás valósul meg, a beruházással a vízfolyás medréből vizet vezetnek ki a láprétre, ezáltal pótolják az elárasztott terület vízszükségletét. Az így visszaállított ideális hidrológiai állapot kedvez a megritkult lápi fajok állományainak megerősödésének és segíti a nem kívánatos agresszíven terjeszkedő idegenhonos fajok visszaszorítását.

A projekt része a Nagykáta határában lévő Egreskátai major fejlesztése, itt többek között megújul a karám, a gulyásszállás, a gépszín és az irodahelyiség, épül új bikakarám és tüzivíz tározó, szálas-és szemes takarmánytároló felület is bővül, valamint a major elé egy interaktív játszó-pihenőkertet alakítanak ki. A telep korszerűsítésével kialakított modern téli szálláshely hosszú távon is biztosítaná a nagykátai Nyík-réten zajló külterjes állattartás fenntartását, a pihenőpont révén pedig kapcsolódik a Tápió-vidéken jelenleg fejlődő ökoturisztikai kínálathoz.

Helyi hírekfejlesztésJász-Nagykun-Szolnok megyeDuna-Ipoly Nemzeti Park