2024.10.07, Hétfő

Felavatták az újjáépített tiszacsegei kompot

mti

2017.04.22. 18:34

Ünnepélyesen felavatták pénteken a tiszacsegei kompot, amelyet február 13-án egy emberrel a fedélzetén elragadott a jeges ár a Tiszán.

Szilágyi Sándor polgármester avatóbeszédében kiemelte: a csegei komp az összefogás jelképévé vált az elmúlt hónapokban, aminek eredményeként teljesen megújulva szállíthatja ismét az utasokat Tiszacsege és Ároktő között.

Az önkormányzat tulajdonában lévő kompot mintegy 19 millió forintból újították meg. A költségek megtérítésére a vis maior keret terhére kérelmet nyújtottak be a Belügyminisztériumhoz.
Ezentúl minden év áprilisában megtartják Tiszacsegén a komp napját - jelentette be a polgármester.

 

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) igazgatója a csegei révben tartott ünnepségen felidézte, hogy az idei tél végén negyven éve nem látott jégtömeg vonult le a Tiszán.
A folyó magyarországi 600 kilométeres szakaszán 6 millió köbméter jeget kellett elvezetni, miközben a Tisza-tóban 20 millió köbméter jég visszatartása volt a feladat, közben folyamatosan figyelemmel kísérték az elszabadult csegei komp mozgását, amely jelentős további károkat okozhatott volna a folyómederben lévő műtárgyakban.
A tiszacsegei kompot öt nap után sikerült visszavontatni a kikötőjébe.


Az ünnepség végén Szilágyi Sándor polgármester és Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője a nemzetiszínű szalag átvágásával jelképesen is átadta a kompot.


A jeges ár február 13-án reggel sodorta el a tiszacsegei komp drótkötelét, amely berántotta a partra húzott járművet a folyóba. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a kompon tartózkodó éjjeliőrnek nem sikerült elhagynia a gyorsan sodródó járművet. Őt a honvédség helikopterrel mentette ki aznap délután.

Helyi hírekTiszaTiszacsegekomp