A Szolnok Város Jövője Közalapítvány olyan működő programokat finanszíroznak a támogatóktól érkező forintokból, mint a Szolnok Hazavár, vagy a nehéz helyzetű családoknak szánt téli tüzelőszállítás. De jutott pénz iskolai informatikai fejlesztésre, tehetséges tanulók ösztöndíjára is.
Közel két évtizede, egészen pontosan 1999 óta működik a Szolnok Város Jövője Közalapítvány. Fekete Tibor, az alapítvány elnöke, valamint Szalay Ferenc polgármester tartott közös sajtótájékoztatón beszéltek az elsősorban fiatalokat és rászorulókat segítő szervezet terveiről.
- A jövőben érdemes elgondolkodnunk egy letelepedést segítő támogatáson, ebben mindenképpen kell még egyeztetnünk a várossal és a helyi cégekkel.
Szalay Ferenc polgármester szerint az alapítvány az elmúlt tizennyolc esztendőben nagyon sok embernek segített, s ahhoz, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, nagyon sokat kell dolgozni.
- Az alapítvány korábbi elnöke, a néhai Csepeli Lajos nagyon sokat tett azért, hogy a szolnoki cégek segítségével szépüljön a város, s épüljön a lokálpatriotizmus. Biztos vagyok benne, hogy a mostani elnökség is hasonló szellemiséggel képviseli jótékony céljainkat.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.