Örömmel tanulás a célja annak a KRESZ-parknak, amelyet hétfőn délelőtt adtak át a Rózsa úti óvodában.
Ahhoz, hogy a gyermekek is biztonsággal lehessenek résztvevői a közlekedésnek, érdemes már minél fiatalabb korban megismerkedniük az alapvető szabályokkal, erre ad lehetőséget a táblákkal, közlekedési lámpával ellátott park.
Az átadáson jelen volt Szalay Ferenc polgármester - az önkormányzat biztosította a térkövezett területet az intézményben -, Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke és a GRSP Magyarország Egyesület ügyvezetője, Bódi Andor, a Szolnok Városi Polgárőr Egyesület elnöke, és Szabó Zoltán, a JNSZ Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.
A GRSP Magyarország Egyesület legfontosabb küldetése a közlekedők magatartásának pozitív irányú befolyásolása révén a balesetek számának, súlyosságának csökkentése. Három részből álló óvodai programját Szolnokon a Rózsa úti óvodában hajtja végre: kidolgozott módszertant és demonstrációs eszközöket adnak át az óvodapedagógusoknak, illetve mini KRESZ parkok létesítettek a gyerekek nagy örömére.
Ugyancsak a biztonságos közlekedést szolgálja a Fogadj örökbe egy „Zebrát” program, melyhez csatlakozott a Szolnok Városi Polgárőr Egyesület is. A polgárőr egyesületek területükön – lehetőségeikhez képest – a rendőrséggel, illetve a közút kezelőjével kiválasztottak hat jelzőlámpával nem szabályozott gyalogos-átkelőhelyet (Széchenyi lakótelep, József Attila út,, belvárosi Zagyva-híd, Templom út), s annak felügyeletét több szempontból felvállalják, „örökbe fogadják”. Rendszeres figyelemmel kísérik a gyalogátkelő állapotát, a polgárőrök visszatérően ellenőrzik ott a közlekedést, az iskoláknál lévő átkelőknél pedig segítik a gyerekek átkelését a frekventált időszakokban, valamint forgalomtechnikai, forgalomirányítási javaslatokat fogalmaznak meg.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.