Április 22-e a Föld napja. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisnál évek óta hagyomány, hogy e jeles nap alkalmából szemétgyűjtést szerveznek a laktanya környékén.
Idén egy közel 20 fős csapat indult az Alcsi Holt-Tisza partjára, összeszedni a szemetet. A Holt-Tisza nemcsak fürdő-, és horgászparadicsom, de az alakulat vízi kiképzéseinek helyszíne is. Éppen ezért a szolnoki katonák fontosnak tartják, hogy a területen ne legyen szemét.

Az idei szemétgyűjtés során mintegy másfél óra alatt közel húszzsáknyi hulladékot gyűjtöttek össze a katonák. Nemcsak a Holt-Tisza partját tisztították meg, hanem a laktanya kerítésének szomszédságában található földutat is.

forrás: honvedelem.hu
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.