A bálázógépeket gyártó McHale Hungária félmilliárd forintos forrást nyert a fejlesztéshez.
A Közbeszerzési Hatóság kihirdette a szolnoki McHale Hungária Kft. vezette konzorcium által kiírt tender eredményét. A bálázógépeket gyártó cég a hirdetmény szerint a meglévő csarnokját 665 négyzetméteres csarnokrésszel bővíti a Tószegi úton.
A projekt mindezek mellett a gyártócsarnok gépeihez elektromos betáplálást is biztosít, valamint egy sűrített levegő hálózatot is kialakít.
Az írországi McHale magyarországi vállalata korábban félmilliárd forintot nyert a fejlesztésre az uniós forrásokat felhasználó GINOP keretében. A projekt a tervek szerint jövő év végéig valósul meg.
A nyilvános cégadatok szerint a szolnoki cég nettó árbevétele tavaly meghaladta a 13,5 milliárd forintot.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.