2024.03.28, Csütörtök

Zavar nélkül sikerült átvennie a temető üzemeltetését a Martfűi Önkormányzatnak

martfu.hu

2018.12.19. 13:19

A temetkezési szolgáltatás méltóságának megőrzése és a temető egységes környezetének megtartása érdekében módosította a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendeletét a képviselő-testület a 2018. november 29-i ülésén.

Hirdetés

A helyi rendelet kiegészült azzal, hogy az üzemeltető szakszemélyzetének és berendezésének igénybevétele kötelező a temetőn belüli, az elhunyt hűtésével, sírásással, sírhelynyitással és exhumálással kapcsolatos feladatok ellátására.

A temetőkről és a temetkezésről szóló törvényben foglaltak szerint „A temető tulajdonosa, köztemető esetén az önkormányzat rendelete kötelezővé teheti a temetőn belüli, az elhunyt hűtésével, ravatalozásával, a temetőben erre a célra rendszeresített szállító járművön való szállításával, továbbá a hamvak az erre szolgáló berendezéssel történő szórásával, urnaelhelyezéssel, sírásással, sírhelynyitással, sírba helyezéssel, visszahantolással, újratemetéssel és exhumálással kapcsolatos feladatok ellátására az üzemeltető szakszemélyzetének és berendezésének igénybevételét.”

A rendelkezés figyelembe vételével határozta meg az üzemeltető önkormányzat azokat a feladatokat, amelyek egy kézben tartása biztosítja a köztemető rendezettségének megőrzését, a nyilvántartási feladatok pontos ellátását.

A martfűi köztemetők üzemeltetésére vonatkozó kegyeleti közszolgáltatási szerződés, a Pietas Kft. és a martfűi önkormányzat közötti közös megegyezés alapján, október 30-án szűnt meg. A köztemetők üzemeltetését ettől az időponttól a temető tulajdonosa, Martfű Város Önkormányzata látja el.

A ravatalozó felszerelés biztosításának költsége, mint ahogyan az üzemeltetés költségei és az üzemeltetésből adódó számlázási munka többletterhei az önkormányzatot terhelik.

Az üzemeltetés során az önkormányzat bevételei körébe tartozik az urnasír, a keretes és keretnélküli sírásás helyi rendeletben szabályozott díjának egy része és a helyi rendeletben szabályozott egyéb díjak teljes összege, biztosítva az önkormányzati üzemeltetés fedezetét.

A köztemető önkormányzati üzemeltetésbe vételével a temetkezési szolgáltatás körébe tartozó sírásást, sírhelynyitást, exhumálást és az újratemetés biztosítását megállapodás alapján, az Elízium In Memoriam Kft. végzi. A kft-vel a gondnoki feladatok ellátására is megállapodást kötött az önkormányzat.

– Mindenféle zavar nélkül sikerült átvenni az üzemeltetést az önkormányzatnak a Pietas Kft-től – mondta el a képviselő-testületi ülésen dr. Papp Antal. Elszámolási problémákkal azonban számolni kell a temetőt üzemeltető korábbi céggel. – Jeleztünk feléjük, hogy ki kellene fizetniük azokat a kommunális díjakat, amelyekkel el kell számolniuk az önkormányzat felé. Emellett nagy mennyiségű, 35 m2, közel öt tonna kommunális hulladékot hagytak a temetőben, amit a temető átadását megelőző utolsó napon az önkormányzat elszállíttatott.

Az önkormányzat szerette volna megvásárolni a ravatalozó felszerelését, de a volt üzemeltető ettől elzárkózott.

Ennek ellenére a temetések zökkenőmentesen zajlanak. A szükséges felszerelést, drapériát, székeket sikerült beszereznie az önkormányzatnak. A temetések környezete szebb lett, mint amilyen volt.

– Annak idején új épületet, új helyszínt vettek át üzemeltetésre, amit csak használtak – emlékeztetett Rágyanszky István. – Húszegynéhány év alatt, amíg itt voltak, jelentős, sőt, semmilyen fejlesztést nem végeztek a temetőépületen és a temetőben sem – erősítette meg dr. Papp Antal.

A temető önkormányzati üzemeltetésbe vételével ezen a téren is változás várható. Emellett a temetkezési szolgáltató továbbra is szabadon választható, az Elizium Kft. a martfűi temető gondnoki feladatokat ellátó munkatársát pedig a lakosság ismeri és elfogadja.

forrás: martfu.hu/Herbály Jánosn

Helyi hírekMartfűmartfűi köztemető