2024.10.13, Vasárnap
A Tallinn városrész fejlődéséről szólt a fórum

A Tallinn városrész fejlődéséről szólt a fórum

szolnok.hu

2019.03.13. 15:45

A Tallinn városrész önkormányzati képviselője, dr. Tóta Áron tartott lakossági fórumon a Waldorf iskola étkezőjében. A képviselő vendégeként ott volt a rendezvényen Szalay Ferenc polgármester és Fejér Andor alpolgármester.

A képviselő kiemelte, hogy a terveknek és a kívánalmaknak mindig határt szabnak az anyagi lehetőségek, ám úgy gondolja, ehhez mérten is értek el számos eredményt.

- A jövő viszont olyan beruházásokat hoz ennek a városrésznek, ami jelentősen befolyásolja az itt lakók életét.

Egyetértett dr. Tóta Áronnal Szalay Ferenc polgármester is, aki hozzátette: a fejlesztések elkezdéséhez elengedhetetlen volt a megyeszékhely gazdaságának rendbetétele.

- Igen komoly munka várt ránk 2006-ban, amikor 2,5 milliárd forintos hiánnyal átvettük az önkormányzatot. A szocialista vezetés eladott szinte minden értékesíthető ingatlant, így rendkívül nehéz helyzetben voltunk. Ma ott tartunk, hogy a város gazdasága kiválóan működik, a munkanélküliség 4 százalék alá süllyedt, s többtíz milliárd forintnyi fejlesztés indulhatott meg.

 

Szalay Ferenc kitért a városrészt érintő beruházásokra, így a Művésztelep rekonstrukciójára, a vár egy részének újjáépítésére, a vártemplom felújítására, a Sebestény körút és Városmajor út csatlakozásában épülő körforgalomra, a városrészt az egykori Mester úti laktanyával összekötő új út építésére, a Puskás Tivadar körút hétfőn elkezdődött felújítására. Szólt Szalay Ferenc az egykori Tüdőkórház parkjának felújításáról. Mint mondta, megmarad az arborétum, gyönyörű park lesz, sportpályákkal, sétánnyal lesz teljes. A kórház helyén pedig családi házak építésére alkalmas telkeket alakítottak ki, melyeket értékesítenek, s a bevételből bővítik a Vízpart körúti idősotthont.

Ugyancsak megemlített a polgármester egy másik építkezést, mely nyáron indulhat, ez pedig a Zagyva cukrászda és a Spar mögötti nagy parkoló felújítása, illetve a Bacsó Nándor út rekonstrukciója.

A fórumra érkező lakók felvetései elsősorban a lakókörnyezetet javító felvetéseket fogalmaztak meg, így szó esett hulladékgyűjtőkről, padokról, egyes üzletek, kisboltok szemetes környezetéről. Az egyébként remek hangulatú fórumon több ötletet és javaslatot kapott a városvezető és a képviselő is kisebb-nagyobb fejlesztésekre.

Helyi hírekSzolnokTallinn