2024.04.20, Szombat
Végzős diákjaitól búcsúzott Szolnok

Végzős diákjaitól búcsúzott Szolnok

szolnok.hu

2019.04.29. 17:46

Véget értek a gondtalan iskolás évek, már csak egy lépés választja el az érettségiző vagy első szakmai vizsgájukat teljesítő diákokat a nagybetűs élettől. Ezerkettőszáz-negyvenhárom fiataltól búcsúzott a város nevében Szalay Ferenc polgármester csütörtökön délután.

Hirdetés

- A búcsúzás mindig fájdalmas egy kicsit, de az élet rendje, hogy középiskolás éveik után, az otthonból is többnyire kirepülve új iskolában, új városban új kihívások várnak rátok. Ha el is mentek Szolnokról, ne feledjétek: ez a város mindig visszavár titeket! - mondta Szalay Ferenc.

A hagyományokat folytatva ezúttal is elültettek egy fát a Végzősök parkjában – immár nyolcadik alkalommal -, majd a Hild téren folytatódott a program.

A sokszáz diák a színpad előtt gyűlt össze, ahova minden szolnoki középiskola egy-egy képviselőjét szólították, hogy átvegye Szalay Ferenctől az Új Néplap kiadványát, az Osztálynaplót. Az végzős osztályok képeit tartalmazó Osztálynaplót minden végzős fiatal ingyen megkapja, hogy emlékezzen középiskolás éveire, egykori osztálytársaira. Nem maradhatott el a lufieregetés sem, erre Kosztyu András, a Szolnok Városi Diákok Tanácsának elnöke és Szalay Ferenc búcsúzó gondolatai után került sor. A rendezvény ezzel még nem ért véget, zenei programokkal, ingyen üdítővel és a SZOLGSZI Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézményének diákjai által sütött friss péksüteménnyel várták a fiatalokat és tanáraikat.

Helyi hírekSzolnokközépiskolaBallagás