2019.12.07, Szombat

Hirdetés

Emelkedik a szakdolgozók bére, új bölcsődék épülhetnek Szolnokon
Dr. Kállai Mária facebook

Emelkedik a szakdolgozók bére, új bölcsődék épülhetnek Szolnokon

szolnok.hu

2019.11.27. 16:55

Miközben Szolnokon is zajlanak a bölcsődei fejlesztések, a kormány a bölcsődei szakdolgozók bérének emeléséről döntött, és további férőhely-bővítésekről gondoskodik. Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő az Aranyi Sándor úti bölcsődében beszélt az intézmény dolgozóinak, a város bölcsődéi vezetőinek, valamint a szaktanácsadóknak a részletekről.

Hirdetés

A szolnoki bölcsődei fejlesztésekről szólva a polgármester felidézte: néhány éve szépült meg a Simon Ferenc úti bölcsőde Szandaszőlősön,  január elején pedig átadják a felújított Móra úti bölcsődét. Az önkormányzat egy speciális igényű gyermekeket ellátó bölcsőde létrehozását, illetve a Temető úti újjáépítését is tervezi, amennyiben a csütörtöki közgyűlés úgy dönt, benyújtják a pályázatot a két intézmény létrehozására. – mondta el Szalay Ferenc, aki az Aranyi Sándor úti intézmény felújításáról is beszélt. Elmondta, hogy a bölcsőde épülete széles körű, a kor igényeinek megfelelő, energetikai felújításon esik át várhatóan jövő nyárig. Hozzátette, a továbbiakban felújítások helyett inkább újjáépítésekben gondolkodik a város, hiszen egy korszerű intézmény energiahatékonysága jobb és emiatt fenntartása is sokkal olcsóbb.

- A bölcsődei szakdolgozókat érintő kétlépcsős, mintegy 30 százalékos béremelés mintegy 83 százalékát fedi le a bölcsődei dolgozóknak, a város pedig igyekszik megtalálni a forrást, hogy a technikai munkatársak bérkompenzációja is megtörténjen.

Dr. Kállai Mária a béremelés részleteit ismertette. Kiemelte: a családbarát ország számos eleme közül kiemelkednek a legkisebbeket érintő intézkedések. Magyar vívmány, sajátosság a bölcsődék rendszere. A kormány célja, hogy minden élethelyzetben segítse azokat, akik gyermekvállalás előtt állnak, vagy gyermeket nevelnek. Ennek részeként tíz év alatt mintegy kétszeresére, körülbelül 51 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, 2022-re pedig hetvenezerre növelik, annak érdekében, hogy minden kisgyermekes szülő számára helyben elérhetővé váljon bölcsődei ellátást. Idén erre a célra 104 milliárd forint áll rendelkezésre uniós és hazai forrásból. 

A bölcsődei szakemberek számára a munkakörülmények javításán túl fontos az anyagi megbecsülés is. Éppen ezért a jövő évtől két lépésben összesen 30 százalékos béremelésre számíthatnak. 2021-re a növekedés mértéke akár a bruttó 161 ezer forintot is elérheti.

A bölcsődei szakdolgozók béremelése több elemből áll, ennek részeként a bölcsődei pótlékot kiterjesztik a bölcsődei dajkákra és a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre és szaktanácsadókra is, valamint jelentősen megemelik annak összegét. Az emelés két lépésben történik, amelynek során végzettségtől és munkatapasztalattól függően 2020-ra minimum bruttó 18 ezer, maximum bruttó 73 ezer, 2021-re pedig legalább bruttó 24 ezer, legfeljebb bruttó 161 ezer forinttal nő majd a bölcsődei dolgozók fizetése. Így például egy 45 éve a pályán lévő kisgyermeknevelő jelenleg nettó 190 ezer forintot kap, ez két év alatt, 2021-re nettó 300 ezer forintra fog emelkedni.

Nettó összegeket tekintve átlagosan el lehet mondani, hogy két év alatt a középfokú kisgyermeknevelők esetében nettó 65.000 forint, a bölcsődei dajkák esetében átlagosan 36 ezer forint béremelkedést, a felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők esetében 60 ezer forint   növekményt jelent átlagosan, az összeg ettől kevesebb és több is lehet.

Helyi hírekSzolnokbölcsödefejlesztés