2024.04.20, Szombat
Október 3-án jelenik meg a civilek jövő évi pályázati kiírása
Kép: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Október 3-án jelenik meg a civilek jövő évi pályázati kiírása

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

2022.09.15. 15:45

Szolnokra érkezett a CIVIL INFO – NEA 2023 elnevezésű országos tájékoztató rendezvény, amelyen a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai számolnak be az idei év tapasztalatairól és a 2023-as év pályázati kiírásairól.

Hirdetés

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által szervezett eseményt nagy érdeklődés kísérte, hiszen a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023. évi összevont és egyszerűsített pályázati kiírásainak megjelentetése október 3-án várható, s ezt követően egy hónap áll rendelkezésre a pályázatok benyújtására - olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal honlapján.

A rendezvényen köszöntőt mondott Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, aki hangsúlyozta: a megye civil szervezetei igen jól szerepelnek a NEA, valamint a városi és falusi civil alap pályázatain; évről évre látványosan nő azon civil szervezetek száma, akik nyertes pályázatot adnak be.

"A mai rendezvény mindannyiunk számára nagy jelentőséggel bír, hiszen a civilek mindennapjait döntően befolyásolja a sikeres pályázatok, a források megléte, mert ezek segítségével tudják kitűzött céljaikat megvalósítani, de a támogató részéről is fontos ez a találkozás, mert az általuk megosztott információk után kiválóbbnál kiválóbb pályázatok érkeznek hivatalukhoz" – hangzott el dr. Berkó Attila főispán beszédében.
 


A köszöntőket követően Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a civil területet érintő aktualitásokról tartott előadást, majd az érdeklődők tájékoztatót hallhattak a Nemzeti Együttműködési Alap 2022. évi összevont, egyszerűsített és normatív pályázatainak, valamint a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap és a Városi Civil Alap 2022. évi pályázatainak tapasztalatairól, illetve a NEA 2023. évi összevont és egyszerűsített pályázatai kiírásairól.

Helyi hírekpályázatok Szolnok