Felszabadulhat végre a Szolnokhoz tartozó Szandaszőlős az átmenő fogalomtól.
Évek óta zajlaknak Szolnok új elkerülőjének előkészületei, mely Szandaszőlős autós terhelését csökkenti. Most végre kiírták a közbeszerzést a kiviteli tervek elkészítésére. A 2022-2023-ban készült engedélyezési tervek és építési engedélyek alapján a szükséges kiviteli tervek elkészítése a nyertes feladata az új nyomvonalú, egybefüggő, 2x1 sávos tehermentesítő út 0,5 km hosszú Szolnok belterületi, illetve 9,4 km hosszú külterületi szakaszán.
Az elkerülőhöz kapcsolódóan új Tisza-híd is épül, ami a Szolnok TV tájékoztatása szerint érinti majd a Tisza árterét, ezért a vadállomány keresztirányú közlekedését is biztosítani kell. Az elkerülő összeköttetésben lesz a Vörösmező utcával, előtte pedig le lehet majd hajtani róla Tiszaliget felé is, végül többágú körforgalommal kapcsolódik majd a Martfűi útba. A munkálatok befejezése 2027 után várható.
A tervezési feladat magába foglalja
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.