Sokéves hagyomány, hogy a város önkormányzata köszönti azokat, akik az 1956-os forradalom szolnoki eseményeinek résztvevői voltak. Sajnos a városházán tartott rendezvényen évről-évre egyre kevesebben tudnak részt venni.
A szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjainak előadását követően Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket - tájékoztatott róla az info.szolnok.hu honlapján.
Önök és az Önökhöz hasonló bátor emberek mertek kiállni 1956-ban a magyar szabadságért és függetlenségért a világ egyik nagyhatalmával szemben.
Sajnos a forradalmat vérbe fojtották, a megtorlás pedig generációk életére volt hatással. Szolnokon, az egykori kis Moszkvában ma már szabadon emlékezhetünk az akkori eseményekre, és törekednünk kell arra, hogy soha ne is merüljön feledésbe ’56 tanulsága. – hangsúlyozta a polgármester.
A rendezvény zárásaként dr Kállai Mária mondott pohárköszöntőt.
Körültekintő felkészülés, a kivitelezés szigorú felügyelete, a tapasztalatok visszacsatolása, a folyamatok optimalizálása – ebben a körforgásos munkamódszerben hisz Jávorcsik Ákos. A Paks II. Zrt. terület-előkészítési programelem-felelőse saját bevallása szerint is perfekcionista, az atomerőmű-építési projektben is ez az egyik legvonzóbb számára, hogy itt a minőség és precizitás hatványozott szerepet játszik.