A bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely az újonc PVSK-VEOLIA ellen kezdi meg szombaton a férfi kosárlabda NB I 2024/25-ös idényét, a Szolnoki olajbányász pedig az épphogy bennmaradt Kecskemétet fogadja majd.
A Bajnokok Ligájában főtáblás vasiak - akik megnyerték az előző öt befejezett szezont - ezúttal is favoritként vágnak neki a pontvadászatnak. Váradi Benedek két év légióskodás után tért vissza Szombathelyre, Milos Konakov vezetőedző együttesébe, az alapemberek közül pedig Keller Ákos, Perl Zoltán, Pongó Marcell, Kovács Benedek és az amerikai Matthew Tiby is maradt a sárga-feketék kötelékében.
A szerb-magyar tréner korábban kijelentette, hogy szeretnék visszahódítani a Magyar Kupa-trófeát a Szolnoktól, és megvédeni a bajnoki címet, míg a Bajnokok Ligájában az a terv, hogy a csoportkörök után a Falco még januárban is mérkőzéseket játsszon.
Ami a szombathelyiek első ellenfelét illeti, a PVSK tavaly még elbukta a másodosztály fináléját a városi rivális NKA ellen, idén viszont jobbnak bizonyult az Újbuda MAFC-nál. Így az élvonalban hatodikként végzett NKA Universitas Péccsel együtt két gárda szerepel majd az NB I-ben a baranyai vármegyeszékhelyről. A Falco és a PVSK a felkészülés során már találkozott, akkor a favorit vasiak 98-70-re nyertek.
A májusi döntőben 3-1-re alulmaradt NHSZ-Szolnoki Olajbányász - amely az Európa Kupában is érdekelt lesz - az épphogy bennmaradt Kecskemétet fogadja, ugyancsak szombaton.
A bajnoki bronzérmes Arconic-Alba Fehérvár csak kedden kezdi meg az NB I-et az Európa Kupa e heti selejtezője miatt.
Az előző szezonhoz hasonlóan a 2024/25-ös évadban sem lesz középszakasz, így az április 12-én záruló alapszakaszt rögtön a rájátszás követi, a Zsíros Tibor Magyar Kupában pedig nyolc helyett továbbra is már csak négy csapat vívja a finálét.
A férfi NB I mezőnye:
Alba Fehérvár, Atomerőmű SE, DEAC, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, Egis Körmend, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (címvédő), MVM-OSE Lions, NHSZ-Szolnoki Olajbányász, NKA Universitas Pécs, PVSK-VEOLIA, Sopron KC, SZTE-Szedeák, Zalakerámia ZTE KK
Az elmúlt tíz év bajnokai:
2015: Szolnoki Olaj
2016: Szolnoki Olaj
2017: Alba Fehérvár
2018: Szolnoki Olaj
2019: Falco-Vulcano Szombathely
2020: nem hirdettek bajnokot
2021: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
2022: Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
2023: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
2024: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.