Méltán lehet büszke Szolnok az elmúlt 949 évére, arra, hogy ma is itt áll, erős és fontos város, "a Tisza fővárosa" – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szombaton Szolnokon.
Vincze Máté, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat szolnoki helyszínén elmondta: felemelő érzés, hogy az ünnepségsorozat Szolnok város napjához is kapcsolódhat.
Hozzátette: idén egybeesik Szolnok születésnapja és Magyarország európai uniós elnöksége.
A helyettes államtitkár szólt arról, hogy az 1100 millió forintból megvalósított program meghirdetésével a Kulturális és Innovációs Minisztérium nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy bemutassák, mit adott Magyarország Európának az elmúlt 1100 évben, és az Európai Unió polgárainak az elmúlt 20 évben.
A politikus Szolnokról szólva kiemelte, ez a város újra és újra "fantasztikus" fejlődésen ment keresztül. A szolnokiak a magyarság sorsfordító időszakaiban mindig hősiesen helyt álltak, nem ritkán hősi halált haltak, majd főnixmadárszerűen feltámadtak – fogalmazott.
Vincze Máté kitért arra is, hogy a várost 1075-ben említi I. Géza király egy oklevélben Zounok formában. Vélhetően Szolnok főispán nevét őrzi az archaikus név, aki Szent Gellért püspökkel együtt mártírhalált halt az 1046-os pogánylázadás során a keresztény értékek védelmében - tette hozzá.
A török hódoltság előtt a sókereskedelem egyik virágzó központja volt Szolnok, majd a hódoltság alatti tetszhalott állapotából mint virágzó település támadt fel a reformkorban - idézte fel.
Hozzátette: 1847. szeptember 1-jén megérkezett Pestről az első vonat, nem kisebb személyiségekkel, mint István főnádor, Széchenyi és Kossuth. Később az ünnepi beszédet az ékesszóló, karizmatikus Kossuth mondta - közölte. Szolnok szerepet játszott a huszadik század harcaiban, 1956-ban, a huszonegyedik században egy erős, újra fejlődő és újra sokat jelentő település lett – fűzte hozzá.
A "reformkori nagyság” időszakából származik a város több ikonikus kulturális centruma, mint például a több mint 2 milliárdos kormányzati támogatással tavaly megújult Szolnoki Művésztelep, vagy a 6 milliárdos támogatásból megújult Szolnoki Szigligeti Színház - sorolta.
Az eseményen az idén 949 szeletes, fehércsokoládés-gyümölcsös ízű Szolnok tortáját kóstolhatták meg a jelenlevők.
Mohácson és Komlón augusztus 30. és szeptember 1. között, Szolnokon augusztus 31-én várja a közönséget az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat. Szolnokon a Szolnok Napjához csatlakozva vehetnek részt augusztus 31-én az érdeklődők a kulturális programsorozaton, amelynek kínálatában kiállítás, színház, cirkusz- és táncművészeti előadás, filmvetítés, kézműves foglalkozás, hungarikum játéktér és a magyar konyha remekeit kínáló gasztrobusz is szerepel.
A Nemzeti Művelődési Intézet Hungarikum játéktere a Hild János téren várja az érdeklődőket. A TiszapArt Moziban az 1968 - Egy szerelem rekonstrukciója című filmet mutatják be, a Szolnoki Szigligeti Színház színpadán Petőfi Sándor A helység kalapácsa című hőskölteménye elevenedik meg a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház társulatának előadásában, Vidnyánszky Attila rendezésében.
A teljes kulturális programkínálat a Kultura.hu/mimagyarok oldalon olvasható.
A programsorozat a KIM és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.