2024.04.20, Szombat
Erdélyben végeznek egészségügyi szűrést a szolnoki Hetényi kórház dolgozói
Illusztráció (pexels.com)

Erdélyben végeznek egészségügyi szűrést a szolnoki Hetényi kórház dolgozói

MTI

2018.09.17. 14:26

Az orvosokból és szakápolókból álló csapat azokhoz is elmegy, akiknek nehézséget okoz orvoshoz jutni.

Hirdetés

Hat orvos és 12 szakdolgozó indult útnak Szolnokról vasárnap a romániai Hargita megyébe. Hétfőtől egy héten át egészségügyi szűréssel nyújtanak segítséget a magyarlakta területen élőknek a betegségek kezeléséhez, illetve egy-egy kór felfedezéséhez, megelőzéséhez – derült ki az MTI híréből.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet csapata Kányádon végez majd többek között szív- és érrendszeri, bőrgyógyászati, szemészeti, neurológiai, mozgásszervi és szájüregi vizsgálatokat - mondta el Lippai Norbert, az intézmény megbízott főigazgatója az MTI-nek.

Most azok is sorra kerülnek, akik nehezen jutnak el vizsgálatra

A szolnoki orvosok és szakdolgozók a tervek szerint csaknem 3 ezer vizsgálatot végeznek el, főként azokon, akik távol laknak az egészségügyi centrumoktól, vagy más körülmények miatt nehezen jutnak el szakvizsgálatokra - tette hozzá.

A Hetényi kórház a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzattal közösen 2009 óta indít egészségügyi szűrőprogramokat. A mostani akcióhoz a Bethlen Gábor Alaptól 1,2 millió forint pályázati támogatást nyertek, az egyéb járulékos költségeket a megye fizeti.

Vitaminokat is osztanak

Bischof Zsolt, a Béres Zrt. szolnoki gyárának vezetője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szolnoki csapattal közel 1,5 millió forint értékű adományt küldenek, amely Béres Cseppet, felnőtteknek szánt C-vitamint, illetve a gyerekeknek rágótablettát tartalmaz. Ebből elsősorban azok kapnak, akik részt vesznek a szűrővizsgálatokon.

Az alföldi megye önkormányzatának vezetője, a szolnoki kórház megbízott főigazgatója a vendéglátókkal együtt pénteken Kányádon sajtótájékoztatón számol be az elvégzett munkáról és a tapasztalatokról.  

KitekintőSzolnokHetényi Géza Kórház-Rendelőintézetorvosi szűrővizsgálat