A téli magyar magashegyi expedíció meglehetősen ritka, de Szlankó Zoltán és amerikai barátja megpróbálja.
Magyar expedíció indul a nepáli Ama Dablamra - adta hírül a Nemzeti Sport. A szolnoki Szlankó Zoltán amerikai mászótársával a 6812 méter magas hegy megmászásával próbálkozik, közben muszáj megbirkózniuk a mínusz 40 Celsius-fokos hideggel és a viharos széllökésekkel.
A Szlankó Zoltánt is szállító repülőgép január 13-án este indul a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről Isztambul érintésével Katmanduba, Nepál fővárosába, ahol a szolnoki hegymászó találkozik barátjával, az amerikai Alex Goldfarbbal, hogy a tervek szerint együtt másszák meg a 6812 méter magas Ama Dablam csúcsát.
A téli magyar magashegyi expedíció meglehetősen ritka, de a Magyar Hegymászóoktatók Egyesületének (MAHOE) alpesi oktatója, a Magyar Expedíciós Társaság Egyesület (METE) egyik alapítója megpróbálja.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.