Immár második éve több mint 90 ezren jutottak be a magyar felsőoktatásba. Szerdán este kihirdették a felvételi ponthatárokat.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) összegzése szerint tovább növekedett a műszaki, természettudományos, mérnöki, informatikai képzésekre, agrár- és orvos-egészségtudományi képzésekre, valamint a tanár- és tanítóképzésre felvettek száma is. Ez utóbbi a második legnépszerűbb képzési terület lett - írták.
"Kiemelendő, hogy minden második egyetemista vidéki egyetemre nyert felvételt. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően tízből nyolc felvett állami ösztöndíjasként kezdheti meg tanulmányait" - olvasható a közleményben.
A szaktárca közlése szerint a megújult felvételi növelte az egyetemek autonómiáját, és a felvételizők választási szabadságát. "Ezt mutatja az is, hogy az egyetemek választhattak mind az ötödik tanulmányi és érettségi tantárgy szakonkénti elfogadásakor, az emelt vagy középszintű érettségi szükségességének kérdésében, valamint a pontok egy ötödét adó intézményi 100 pont jogcímeiben is" - tartalmazza a közlemény. Hozzátették: ez tükröződik abban is, hogy a jelentkezőnek akár minden jelentkezési helyén különböző pontszáma lehet.
Akiknek most nem sikerült bejutnia valamely megjelölt felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében ismét jelentkezhet - tájékoztatott a szaktárca.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.