2020.10.20
A mentort kapó gyerekek tanulmányi eredményei jelentősen javulnak, a hiányzásaik csökkennek - már 150 vállalat lépett be a programba.
2020.10.09
A belföldi igény mintegy 50 százalékát az üzemi tojástermelés, 28 százalékát a háztáji teljesíti, 21-22 százalékát pedig az import elégíti ki.
2020.10.07
Óránként 10 hullócsillagra is lehet számítani.
2020.10.05
Idén a koronavírus-járvány miatt még nagyobb felelősség hárult a pedagógusokra.
2020.10.01
Hazánkban rosszindulatú emlődaganat miatt évente több mint 2300 nő veszti életét és közel 8300 új esetet diagnosztizálnak.
2020.09.29
A kezdeményezés 2009. szeptember 27. óta számít hivatalosan világnapnak.
2020.09.25
2020 szeptemberére 53 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon.
2020.09.17
Országszerte olyan egyedülálló projektek valósulnak meg a Magyar Közút Zrt. segítségével, mint az üveghulladékot felhasználó aszfalt terítése vagy a vizes bázisú burkolatijel festés.
2020.09.03
Három kategóriában – természet és táj, épített és tárgyi örökség, életképek - lehet nevezni a pályázat keretében.
2020.09.01
Épületkorszerűsítésekkel kezdődött az idei tanév a 100 milliárd forint értékű támogatási program keretében.
2020.08.09
Egyre nagyobb ütemben halad a középső szakasz állomásainak felújítása
2020.08.05
A Bükki Nemzeti Park részletes tájékoztatója azt mutatja, hogy immár számos magyarországi turistaúton reális esélyünk van találkozni vele.
2020.08.03
A zöldgazdaság gyártói oldalához tartozó vállalatok nyerhetnek támogatást új eszközök beszerzésére, technológiai rendszerek kialakítására, infrastrukturális és ingatlan beruházásra.
2020.07.28
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) meglétét igazoló zöldkártyát ezután fekete-fehérben bocsátják ki a biztosítók - pénteken lépett hatályba a pénzügyminisztériumi rendelet, amely ezt lehetővé tette - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2020.07.13
A SWIETELSKY a belvárosi metrószakasz két állomását vette át márciusban, mindkét helyen látványos a változás a föld alatt. Több tonnányi szerkezetből álló mozgólépcsőket bontottak el, az álmennyezeteket is eltávolították. Most újabb két állomást zártak el a forgalom elől, de a metró tovább közlekedik.
2020.10.12
Idén ősszel 396 intézményben 27 631-en érettségiznek.
2020.10.08
A 2022 végéig zajló építkezések esetében 5 százalék lesz a lakásépítés áfája.
2020.10.06
2001-ben nyilvánították a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át.
2020.10.02
Egyetlen donor akár hat ember életét is megmentheti.
2020.09.30
Az Európai Madármegfigyelő Napok hazai koordinátora, a Magyar Madártani Egyesület (MME) országszerte 17 megyében és Budapesten összesen 54 helyszínen várja a madárbarátokat szervezett programokkal a hétvégén.
2020.09.28
Most kell megalapozni a kert vagy veteményes következő hónapjait.
2020.09.25
A SWIETELSKY munkájával a nyáron lezárt állomásokon mozgólépcsőket emelnek ki daruval, illetve szállítanak el a föld alatt, elbontják a több évtizedes burkolatokat. A munkálatok megkezdése folyamatos vonatforgalom mellett zajlik, melynek bármilyen módon való terhelését el kell kerülni, emellett pedig menekülési útvonal biztosítása is szükséges.
2020.09.04
A „Tisztítsuk meg az Országot!” elnevezésű projekt célja, hogy felszámolják az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladékokat.
2020.09.02
November végéig országszerte az elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató ingyenes foglalkozásokra várják az érdeklődőket.
2020.08.27
A Szíjj László tulajdonában álló Duna Group látta vendégül azon a három napos szabadegyetemen a hallgatókat, ahol a zalai tesztpálya, a tiszaugi M44-es híd és a Hódút innovációs laboratóriuma voltak a szakmai programok, és sör- és borkóstolókon ismerkedett meg egymással informálisabb keretek között a következő útépítő generáció.
2020.08.07
Saját beruházásban épített fel a cég a budapesti Balázs Béla utcában egymás közvetlen közelében két új lakóházat, melyek már a használatbavételi engedélyre várnak.
2020.08.04
"Élj maradéktalanul!" - ezzel a névvel indul kampány, hogy ez az elképesztő szám csökkenjen.
2020.07.29
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), figyelembe véve egy esetleges szúnyogok okozta betegséghullám megjelenését, 180 napra engedélyezte a légi kémiai szúnyogirtást - tájékoztatta az NNK hétfőn az MTI-t.
2020.07.17
A munkálatok legkomolyabb részét az a kétszáz méter tette ki, ahol a Swietelsky az alapig elbontotta a helyenként hat méter magas töltésen futó utat.
2020.07.09
Hétfőtől megállás nélkül haladnak át a szerelvények a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed állomásokon is: a SWIETELSKY az előkészítő feladatok befejeztével a kivitelezés új szakaszába lép.