Az ökumenikus imahét, s egyúttal a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság éve megnyitásaként Beer Miklós püspök tartott szentmisét vasárnap délelőtt a szolnoki Belvárosi Nagytemplomban.
Az igehirdetés előtt a sokszáz hívő jelenlétében a püspök megáldott a templomban egy évre felállított szentévi kaput is. Szalay Ferenc polgármester a szentmise végén szólt a hívekhez, a családi egység, a szeretet fontosságát hangsúlyozta. Vivaldi Gloria című művének elhangzását követően Beer Miklós püspök közelmúltban megjelent interjúkötetét dedikálta.
forrás: info.szolnok.hu
A 3D nyomtatás már nagyjából két évtizede elérhető technológia. Egyre elterjedtebb hazánkban is, ugyanakkor az építőipart lassabban érte el a többi szektornál, ami az ágazat korábban tapasztalt alacsony digitalizációs fokával magyarázható. Ahogyan azonban a robotika és a 3D modell alapú tervezés egyre elterjedtebb lett az iparágban, úgy lehetőség nyílt arra, hogy a pionír vállalatok is magukévá tudják tenni a 3D nyomtatást, a betonnyomtatás által.