2024.12.03, Kedd

Szolnoki aranyeső a Népek zenéje, népek tánca versenyen

2016.01.21. 07:50

A szolnoki nyugdíjas csoportok rendre szép eredménnyel szerepelnek a különböző országos vetélkedőkön, ezúttal a néptáncban öregbítették városuk hírnevét. A Szolnoki Nyugdíjasok Néptánccsoportja és a Hegedűs T. András középiskola "Szivárvány" tánccsoportja decemberben a V. Népek zenéje, népek tánca országos vetélkedőn vett részt, ahol arany minősítést kaptak.

A városházán Szalay Ferenc polgármester és Sztojka Attila, az EMMI főosztályvezetője ismerősként köszöntötte a csoportot, hiszen a csoportok már tavaly is hasonló eredménnyel tértek haza a vetélkedőről. A  nyugdíjasok közösen dolgoznak és vesznek részt fellépéseken a fiatalokkal, ám ezen a vetélkedőn külön indultak, így külön is díjazták a produkciókat.

Az idősek a szolnoki elődöntőt követően, a gyulai középdöntő után  jutottak tovább a döntőbe, melyet Harkányban  rendeztek tavaly év végén. A vetélkedőn 320 csoport vett részt 2760 fővel, a döntőben 92 produkció szerepelt, a szolnokiak néptánc kategóriában indultak. A nyugdíjasok dél-somogyi karikázót adták elő, a fiatalok cigánytánc egyveleget. Mind a két produkció hatalmas sikert aratott, arany fokozattal tüntették ki.

Amint az a találkozón elhangzott: köszönet illeti a VOKE-t, amiért helyet ad a próbáknak, és az EMMI-t a támogatásért. Sztojka Attila kiemelte Szolnok város vezetésének hozzáállását is. Mint mondta, sok hasonló kezdeményezésre van szükség az országban, ahol romák és magyarok együtt dolgozhatnak, tevékenykedhetnek, s közösen érhetnek olyan sikereket, melyek összekovácsolják őket.

forrás: info.szolnok.hu

Galéria

Kultúranéptánctáncnyugdíjasvetélkedőprodukció