2024.03.29, Péntek

Tárlat mutatja be a ciánszennyezést a Szolnoki Galériában

2016.02.01. 17:22

Hirdetés

A tizenhat esztendővel ezelőtti ciánszennyezésre emlékeztek ma a  szolnokiak a Tisza élővilágának emléknapja alkalmából tartott ünnepségen, amely egyúttal a Tisza – A mérgezett  folyó című tárlat megnyitója is volt a Szolnoki Galériában. A szörnyű tragédiát Szalay Ferenc polgármester és Lovas Attila, a Kötivizig vezetője idézte fel, valamint felolvasták Áder János köztársasági elnök levelét is.

Ki ne emlékezne ma közülünk arra a rettenetes képre, amikor haltetemek százai, ezrei lebegtek a Tisza felszínén 2000 februárjában! A szőke folyóért egy ország aggódott, hiszen a romániai Nagybánya mellett 2000. január 31-én egy aranybányából százezer köbméternyi ciánvegyület került egy patakba, majd onnan a Szamosba és a Tiszába. A hatalmas mennyiségű, súlyosan mérgező nehézfémek a folyók élővilágának egy tekintélyes részét elpusztították, ürességet és elkeseredést hagyva maguk után.

Azonban a Tisza ismét megmutatta páratlan erejét, azt a csodát, amiért mi annyira szeretjük. Néhány év alatt kiheverte a szörnyű katasztrófát, s ismét gyönyörködhetünk júniusban a kérészek násztáncában, avagy a Tisza virágzásában, újra ehetünk ízletes halaiból, fürödhetünk selymes vizében.

Immár nyolc esztendeje annak, hogy Áder János köztársasági elnök még európai parlamenti képviselőként a Tisza- A megmérgezett folyó című tárlatot bemutatta Brüsszelben. Bár akkor még nem tudtuk, de ez a kiállítás megteremtette az esélyét a cianidos bányászati technológia európai tiltásának. Ezek nélkül a rendkívül szuggesztív fotók nélkül ma talán már épülne Romániában a verespataki tárló, s továbbra is félnünk kellene attól, hogy mikor történhet ismét tragédia.

Amint azt Szalay Ferenc polgármester elmondta, mindig tudnunk kell, hogy sokkal tartozunk ennek a folyónak. Vigyáznunk, óvnunk, féltenünk kell. Reméljük a nagyvilág számára is intő jel volt a katasztrófa, mert a kizsákmányolt természet sokáig már nem tudja folyamatosan helyrehozni a mások által ejtett sebeket. A polgármester hangsúlyozta: ne feledjük, a Tisza mindannyiunké, éltetőnk és legnagyobb kincsünk. Becsüljük meg hát, és a most megnyílt kiállítás is emlékeztessen bennünket a természet sérülékenységére és az ember felelősségére!

A rendezvény végén a résztvevők a Tiszavirág hídról szórták koszorúikat és virágaikat a folyóba.

forrás: mti/info.szolnok.hu

Galéria

Helyi hírekSzolnokTiszafotóGalériaciánszennyezésélővilág