Új, 180 négyzetméteres szárnnyal bővült a Mezőtúri Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda, így a jövő szezonban már télen is nyitva lesz. A 94 millió forintból 52 millió forint az európai uniós támogatás, 42 millió forinttal a település önkormányzata járult hozzá a költségekhez - nyilatkozta Herczeg Zsolt polgármester.
A beruházás a mezőtúri városközpont mintegy 450 millió forintos európai uniós fejlesztésének részeként valósult meg. Az új szárnyban két, egyenként 28 négyzetméter vízfelületű gyógy- és gyermekmedencét alakítottak ki. A fejlesztés során megvalósult a gyógyvíz hőjének hasznosítása is - jegyezte meg a polgármester. A mezőtúri városi kórházzal közösen, különböző kezelések beindítását tervezik a fürdőben, köztük olyanokét, amelyeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is finanszíroz.
A méltán kedvelt fürdő új részét a vendégek előreláthatólag tavasz elejétől látogathatják.

Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.