A Szolnok Televízió TÉMA című műsorának vendége volt dr. Berkó Attila. A kormánymegbízott a rövid pályaív után beszélt a területi közigazgatás átalakításáról, és a kormányhivatal előtt álló feladatokról. Kiemelte, a jövőben egyre nagyobb hangsúly helyeződik a e-közigazgatás szélesítésére, valamint a humánerőforrás gazdálkodásra.
Dr. Berkó Attila a műsorban elmondta, a 2010-ben megfogalmazott célok nagymértékben teljesültek és mára a középszintű közigazgatás a magyar állam legjobban működő szervévé vált. Az állammal az emberek leginkább a közigazgatáson keresztül találkoznak, ezért a kormányhivatalok lelkiismeretes és színvonalas munkavégzése az állam egészének működéséről ad képet a polgároknak- szögezte le a kormánymegbízott.
A közigazgatásnak azontúl, hogy az ügyfelek minőségi szolgálata a célja, folyamatosan reagálni kell a kor kihívásaira és a felmerülő igényekre. Ennek jegyében jelenleg az elektronikus közigazgatás fejlesztése az egyik legnagyobb kihívás. Folyamatban van az informatikai rendszerek összehangolása, és emellett az otthonról történő ügyintézés lehetőségeinek szélesítése.
A kormányablakok létrehozása a közigazgatás átalakításának sikertörténete, amelyek erősítik a kormányzat családpolitikai intézkedéseit is, mert a hatékony és gyors ügyintézés révén az emberek több időt tölthetnek családjukkal, hatékonyabban tudják végezni munkájukat is.
A kormány arra törekszik, hogy az állami tisztviselőknek a lehető legjobb munkafeltételeket biztosítsák, minél jobb körülmények között végezhessék munkájukat, mert végső soron ennek pozitív hatásait az ügyfelek is megérezik. A megyei kormányhivatal a maga eszközeivel arra törekszik, hogy a kisgyermekes munkatársainak biztosítsa a rugalmasabb munkakezdést.