A hős katonatiszt kilencvenkét esztendővel ezelőtt két ember segítségére sietett, akik alatt beszakadt egy kubikgödör jege. A mentőakció sikeres volt, ám a fiatal katona a jeges vízben lelte halálát.
A szépreményű ifjú tiszt pályafutása tragikusan rövidre sikeredett, azonban emlékét a mai napig őrzi a katonaság és a város. Szabó István alpolgármester az embertársainkért és a közösségért való áldozathozatal jelentőségét hangsúlyozta megemlékezésében, amelynek fájdalmasan szép példája Hanzély Pál nemes cselekedete. A hősies helytállás és a másokért való lemondás fontosságára hívta fel a figyelmet Nagy Imre római katolikus diakónus is.
A Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezett hős szolnoki emléktábláját 1932-ben, egykori kaszárnyája oldalán, a József Attila-Százados út sarkán helyeztek el. Kedden délelőtt Hanzély Pál önfeláldozó, bátor és humánus tettére emlékezve koszorút helyezett el az emléktáblánál Szabó István alpolgármester, Koller László dandártábornok, a fegyveres szervezetek, a Fidesz-KDNP képviselői, valamint a Hanzély család tagjai.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.