A Damjanich János Múzeum egykori igazgatójának, Kaposvári Gyulának 100. születésnapja alkalmából rendeztek emlékülést az intézményben. Az ülést, melynek zárásaként a Kaposvári Gyula által alapított, 70 éves Tisza Néptáncegyüttes lépett fel, Horváth László igazgató köszöntőjét követően Szabó István alpolgármester nyitotta meg.
Szolnok múzeumát az alföldi megyeszékhelyek közül utolsóként alapították. Csak 1933-ban sikerült - társadalmi összefogással - létrehozni a szolnoki Könyvtár és Múzeum Egyesületet. A városi múzeum életében új fejezetet jelentett, hogy 1948-ban Kaposvári Gyulát bízták meg az intézmény vezetésével. A múzeum jelenlegi helyének birtokba vétele 1952-ben kezdődött.
Kaposvári Gyula (1916 – 1998) tanár, megyei múzeumigazgató kutató, elemző munkája révén jelentős dokumentumok, írások jelentek meg Szolnok múltjáról, történetéről. Írásai, bibliográfiái, fényképei dokumentálták és megörökítették Szolnok város fejlődését, változásait. A múzeumban bejárati folyosóján található Kaposvári Gyula bronz portrédombormű Pogány Gábor Benő alkotása.
Az ülésen kortársak, egykori kollégák, Kaposvári Gyula életművének avatott ismerői tartottak előadásokat.
forrás: info.szolnok.hu

Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.