Az új épületben két gyermekorvosi rendelőt, két védőnői tanácsadó szobát és hat háziorvosi rendelőhelyiséget alakítottak ki.
Új épülettel bővült a Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény Tiszafüreden a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert több mint 260 millió forintnak köszönhetően - közölte Tiszafüred alpolgármestere.
Virág Tibor tájékoztatása szerint a belvárosban az új piaccsarnok mellett épült korszerű létesítményben az alapellátások, az intézmény korábbi helyén, a Nefelejcs úti épületben a szakrendelések érhetők el.
Az új épületben
Az akadálymentesítés részeként betegliftet is beépítettek a szakemberek. Parkolót, fedett babakocsi-tároló is része az új rendelőnek és orvosi eszközöket is vásároltak.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.