2024.02.24, Szombat
Szolnok kiemelkedő sportolóit köszöntötték
Kép: info.szolnok.hu

Szolnok kiemelkedő sportolóit köszöntötték

info.szolnok.hu

2024.02.02. 10:00

Szolnok az ország egyik legfontosabb sportvárosa, ennek megfelelően a vármegyeszékhely önkormányzata év elején ezúttal is köszöntötte azokat, akik az előző esztendőben olimpiai és nem olimpiai sportágakban a legnagyszerűbb hazai és nemzetközi eredményeket érték el.

Hirdetés

"Nagy öröm ilyenkor itt állni, az ember büszke arra, hogy ennyi eredményes sportolót láthat" – mondta a bajnokok előtt Szalay Ferenc polgármester. Hangsúlyozta, a város mindig büszke lesz a sportolóira, arra hogy olimpikonokat adtak az országnak. A városvezető emlékeztetett, a mindennapos testnevelés ötlete is Szolnokról indult, ezen a téren Szolnok az ország előtt járt.

– Ez a város felismerte – tette hozzá, – hogy az eredményesség mellett a szabadidősport is fontos, ami az iskolák közötti versenyben jelenik meg.

Szalay Ferenc kiemelte a közösség erejét is, amely szerinte a sportnak is az egyik legfontosabb része. De aláhúzta azt is, az élsport is fontos, mivel példaképeket nevel, valamint megmutatja, hogy komoly munkával komoly eredményeket lehet elérni.

Szólt arról is: egy városnak mindezen eredményekhez biztosítania kell a forrásokat, és ezek a pénzek Szolnokon rendelkezésre is állnak.

A sportolók köszöntésének részeként adták át a 2023-as év Kővári Tamás-díját. A nagy múltú elismerést idén Bagyinszki Géza kapta. Bagyinszki Géza az egri Főiskolán testnevelés-földrajz szakon szerzett diplomát. Tanított a Mátyás király úti Általános Iskolában, a Rigó József Általános Iskolában és a Széchenyi István Gimnáziumban, de dolgozott a Megyei Sporthivatal szakmai előadójaként és a Szolnoki Sportiskola módszertani vezetőjeként is. Bár a sportélet számtalan területén dolgozott, tevékenysége leginkább az atlétikához kötődik, amely sportágban bajnokok sorát – mások mellett az Európa-bajnoki negyedik gerelyhajító, Szilágyi Rékát – nevelte.

Díjazottak (a 2023-ban elért eredményeikkel):

Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola: Kiss Batka Imola Johanna, kajak-kenu (ifjúsági Európa-bajnok), Pádár Luca, evezés (ifjúsági Eb-ezüstérmes), Furkó Kálmán, evezés (világbajnoki ezüstérmes), Juhász Adrián, evezés (magyar bajnok), Simon Béla, evezés (magyar bajnok), Pomázi Bálint, evezés (magyar bajnok), Novák Edvin, evezés (magyar bajnok), Vinkó Gáspár, evezés (magyar bajnok), Kalmár Áron, evezés (ifjúsági Eb-bronzérmes, magyar bajnok), Pálmai Ágoston, evezés (ifjúsági Eb-bronzérmes, magyar bajnok), Kiss Csende Ajna, evezés (magyar bajnok).

Szolnoki Kajak-Kenu Klub: Csikós Zsóka, kajak-kenu (háromszoros U23-as világbajnok, ifjúsági és U23-as Európa-bajnok, magyar bajnok).

Szolnoki MÁV SE: Csajbók Attila, vívás (veterán világbajnoki ezüstérmes), Líbor Dezső, birkózás (veterán magyar bajnok), Nedbalek Ferenc, birkózás (veterán világbajnoki ezüstérmes, veterán magyar bajnok), Kocsis Anna Luca, atlétika (U20-as Eb-bronzérmes, magyar bajnok), Róma Cintia, szumó (kétszeres utánpótlás Európa-bajnoki bronzérmes, utánpótlás magyar bajnok).

Szolnoki Break Tánc és Extrém SE: Szarvak Csenge, break (magyar bajnok).

Szolnoki Honvéd Ejtőernyős SE: Varga Tamás, ejtőernyőzés (Eb-negyedik), Bánszki Tamás, ejtőernyőzés (Eb-bronzérmes), Gőgös Péter, ejtőernyőzés (Eb-bronzérmes), Hirschler Gábor, ejtőernyőzés (Eb-bronzérmes), Horváth Ferenc, ejtőernyőzés (Eb-bronzérmes), Hirschler Bence, ejtőernyőzés (kétszeres magyar bajnok), Kéri Tibor, ejtőernyőzés (magyar bajnok), Krajcsi Pál, ejtőernyőzés (magyar bajnok), Tóth Nándor, ejtőernyőzés (magyar bajnok).

Szolnoki Planéta SE: Koós Gergő, biliárd (magyar bajnok), Baláti Róbert, biliárd (magyar bajnok), Csorba Attila, biliárd (magyar bajnok), Imrei Ferenc, biliárd (magyar bajnok), Pataki Tamás, biliárd (magyar bajnok).

Szoldance Tánccsoport Egyesület: Dr. Sámson László, tánc (szenior magyar bajnok), Dr. Kovács Beáta Gabriella (szenior magyar bajnok).

Megtorló Karok Szolnok Szkander SE: Jónás Márk, szkander (világbajnoki negyedik és világbajnoki nyolcadik), Kővári Korinna, szkander (kétszeres junior Eb-ezüstérmes), Páter Korina, szkander (junior világbajnoki negyedik és ötödik), Kőváriné Ivánfi Brigitta, szkander (kétszeres világbajnok, világbajnoki harmadik, világbajnoki negyedik, kétszeres Európa-bajnok).

Szolnoki Baglyok SE: Turai Krisztina, darts (ifjúsági világbajnoki ezüstérmes, ifjúsági magyar bajnok), Kotlár Botond, darts (ifjúsági magyar bajnok).

Full-Contact Team Szolnok SE: Béres Ádám, karate (U16-os Eb-ötödik, ifjúsági magyar bajnok), Horváth László, karate (U16-os Eb-ezüstérmes, ifjúsági magyar bajnok), Bukta Erik, karate (magyar bajnok).

New Step Fitnesz és Táncstúdió: Dancz Boglárka, légtorna (világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, magyar bajnok), Szűcs Zille, légtorna (világbajnok, magyar bajnok), Juhász Júlia, Erős, Lili, Bancsó Eleonóra, Kiss Dorka, Zornánszki Hanna, Hegedűs Tímea, Sánta Anna, Jánosi Virág, mind légtánc (csapat világbajnoki második, magyar bajnok).

Edzők:

Fodor Soma Máté, kajak-kenu (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola), Hadvina Gergely, kajak-kenu (Szolnoki SC-SI), Molnár Dezső, evezés (Szolnoki SC-SI), Purucki Ferenc, evezés (Szolnoki SC-SI), Mórocz István, kajak-kenu (Szolnoki Kajak-Kenu Klub), Barcsikné Szatmári Edina, vívás (Szolnoki MÁV SE), Nedbalek Ferenc, birkózás (Szolnoki MÁV SE), Líbor Dezső, birkózás (Szolnoki MÁV SE), Varga Ádám, atlétika (Szolnoki MÁV SE), Fodor Lajos, break (Szolnoki Break Tánc és Extrém SE), dr. Bali Tamás, ejtőernyőzés (Szolnoki Honvéd Ejtőernyős SE), Dér László, ejtőernyőzés (Szolnoki Honvéd Ejtőernyős SE), Koós Gergő, biliárd (Szolnoki Planéta SE), Püspöki Dávid, tánc (Szoldance TE), Püspöki-Markó Ágnes, tánc (Szoldance TE), Kőváriné Ivánfi Brigitta, szkander (Megtorló Karok), Dóró Zsolt, szkander (Megtorló Karok), Magna Gergő, karate (Full-Contact Szolnok SE), Sánta Renáta, légtorna (New Step Fitnesz), Sánta Bettina, légtorna (New Step Fitnesz).

Helyi hírek Szolnoksport