2021.09.26, Vasárnap

Idén is megrendezték az Ádámok és Évák Ünnepét

kormanyhivatal.hu

2017.02.10. 20:25

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is fergeteges hangulat jellemezte az Ádámok és Évák Ünnepét. Diákok, pedagógusok és szülők fogtak össze színházi szakemberekkel és megalkották a közös produkciókat. A szolnoki középiskolásoknak szervezett színpadi vetélkedőt a Szolnoki Szigligeti Színházban rendezték meg, immár nyolcadik alkalommal.

Hirdetés

Újra és újra nagyszerű és felemelő érzés, itt ülni és látni a gyerekek lelkes produkcióit, amelyek a felkészítők igényes szakmai útmutatásai alapján elevenednek meg előttünk. – fogalmazott köszöntőjében Dr. Kállai Mária. A kormánymegbízott hangsúlyozta a szolnoki kezdeményezés fontosságát és hozzátette, a színpadi vetélkedő nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a diákok színházkedvelő és értő felnőttekké váljanak.

Ebben az évben újdonság még, hogy két színjátszó, egy ifjúsági és egy felnőtt csapat is benevezett ebbe a játékba.

 

Az ötletgazda Szolnoki Szigligeti Színház vezetősége lehetőséget biztosít a szabad alkotásra, amely nagyban elősegíti a fiatalok kreativitásának és alkotókészségének fejlesztését. A program értéket teremt pedagógiai és kulturális szempontból is- tette hozzá köszöntőjében a kormánymegbízott.

 

Az este folyamán a népek meséinek világából láthattak jeleneteket az érdeklődők. A csapatok megjelenítették a színpadon például a kínai, a svéd, a finn, az afrikai, az indián, az ír és a skót mesevilágot is.

KultúraSzolnokSzigligeti SzínházÁdámok és Évák Ünnepe