2024.04.18, Csütörtök

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet a szolnoki szimfonikusok

mti

2018.12.07. 12:03

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot. 

Hirdetés

Az újévköszöntő produkció nem csupán azért kivételes, mert a műfaj legjobbjai lépnek fel, hanem mert a Budavári Palotakoncertek produkció - bár több külföldi fellépésen van már túl - hazánkban első alkalommal mutatkozik be a fővároson kívül.       

Az újévköszöntő koncertre eddig már több mint hétszáznegyven jegy elkelt, ezért a szokásos módon a délutáni főpróbára is lehetőség lesz jegyet vásárolni. A szimfonikus zenekar - az ifjúsági koncertektől eltekintve - egy nagy adventi koncertet ad december 13-án. December 20-án huszonöt résztvevővel indulnak Kínába, ahol tizenkét koncertet adnak tíz kínai nagyvárosban. A zenekar másik fele pedig készül a színházi szilveszteri gálára.     

 

A január 12-én Szolnokon bemutatandó újévköszöntő produkciót január 13-án a pécsi Kodály Központban is láthatja a közönség. Az operettet szükséges átmenteni a következő generációnak és minél szélesebb körben elérhetővé tenni a közönség számára. Az újévi előadáson a Szolnoki Szimfonikus Zenekar lép fel Izaki Maszahiro és Cser Ádám vezényletével, a színpadon az Operettszínház sztárjai - Kalocsai Zsuzsa, Bordás Barbara, Lévai Enikő, Szendy Szilvi, Kardffy Aisha, Dolhai Attila, Boncsér Gergely, Kocsis Dénes, Kerényi Miklós Máté - láthatók. Az esten közreműködik a Budapesti Operettszínház balettkara. Az újévi zenés forgatagban sokszínű válogatást hallhatnak a világ zenés színpadainak legnagyobb sikereiből. Részletek csendülnek fel a legkiválóbb operett- és musicalszerzők műveiből, többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, ifj. Johann Strauss, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Jacques Offenbach szerzeményeiből. Az est háziasszonya Szulák Andrea lesz.

KultúraSzolnokújévi koncertSzolnoki Szimfonikus ZenekarBudavári Palotakoncertek műsor