2024.03.29, Péntek

Tárlatvezetések, fegyverzettechnikai bemutató, jelmezes felvonulás, filmvetítések és koncertek is szerepelnek a Múzeumok éjszakája programjában Szolnokon, amely a rendezvénysorozat kiemelt vidéki helyszíne idén.

Hirdetés

A városban 23 intézményben várják változatos programokkal a látogatókat, ezen kívül idén első alkalommal 9 Szolnok-környéki település is csatlakozott az eseményhez,

összesen több mint 150 programot szerveznek

- közölte Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere az MTI-vel.

 

Íme a részletes programok, helyszínenként

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ szervezésében, a Hild téren tartott megnyitó után fellép a Légierő Zenekar Szolnok, majd zenés komédia következik színészekkel, gólyalábasokkal.

Ezen a napon rendezik meg a szolnoki csatát megidéző, idén márciusban elmaradt hagyományőrző hadijátékot is a Tisza-parton.

A Damjanich János Múzeum munkatársai tárlatvezetésekkel, szakmai előadásokkal, múzeumi könyvtárlátogatással, koncertekkel, táncelőadásokkal és játszóházzal készülnek. Délután Még egy sor medve. címmel Talyer Patrick festőművész munkáiból nyílik kiállítás, este a művész tárlatvezetést is tart. A nap során Révi Norbert szobrászművész a Szolnoki Képtárban Két zseni a világháború árnyékában: Aba-Novák és Borbereki címmel tart előadást.

Szolnoki Galériában június 25-ig két kiállítás is várja a látogatókat. Az Átkelők a túlvilágra - Két gepida temető a Közép-Tisza mentén című régészeti tárlat a földszinten tekinthető meg, az épület karzatán pedig Szenes Hanna, a holokauszt egyik mártírjának emlékére rendezett vándorkiállítás látható.

A Tabáni Tájházban egyebek mellett tárlatvezetéssel, kézműves műhellyel és mesedélutánnal várják az érdeklődőket.

A Jubileum téri MÁV óvóhelyen folyamatos tárlatvezetés lesz, bemutatják a mobil labor műszereit, tevékenységét.

A Máv Vagon Vasúti Jármű Gyártó és Javító Kft. szolnoki járműjavítójában az érdeklődők szakszerű kísérettel megnézhetik a felújított, több mint 115 éves, muzeális értékű víztornyot vagy a kevésbé közismert óvóhelyet, továbbá bepillantást nyerhetnek az IC+ kocsik összeszerelésébe, és megnézhetik a régi, üzemen kívüli kovácsműhelyt.

A Milléri Szabadtéri Vízügyi Kiállítóhelyen tárlatvezetés lesz, a nyitvatartás ideje alatt a gőzgép működéséről és a kubikusok életéről szóló filmeket is vetítenek.

A szolnoki Pelikán parkolóban veteránjármű-kiállításra várják az érdeklődőket, a rendezők, akik járműveikhez illő korhű ruhákat vesznek, előadásokkal is készülnek.

Az Ormos Imre parkban ki lehet majd próbálni a 3D-s nyomtatót, egy-egy elektromos rollert vagy gépjárművet, bemutatják a kriptovaluta-bányászatot és a bitcoint is.

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban is tartanak tárlatvezetéseket. A pilótapont, a 4D mozi, a MiG-29 szimulátorpark, a 3D karika és a csúszópálya mellett katonai kiképzőpálya, valamint tematikus játszótér várja az érdeklődőket.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Szolnoki Hadkiegészítési Szakgyűjteményében lesz látható az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezetének ejtőernyősfelszerelés-bemutatója, a látogatók kipróbálhatják a MH 86. SZHB által kitelepített repülőgép-szimulátort. Emellett az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár statikus fegyverzettechnikai bemutatóját is meg lehet majd tekinteni.

Szolnokon a résztvevők bejárhatják az idén 111 éves Breuer-villát, amely ma TESZ székházként működik, valamint helytörténeti séta indul az egykori Tünde Cukrászda (jelenleg Black Cat Cafe) elől.

A 120 éves Szolnoki Művésztelepen betekinthetnek az érdeklődők a művészek műtermeibe, de előadások és koncertek is lesznek.

Szolnoki Szigligeti Színház Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg. A Nemzeti Színház "Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom" című Törőcsik Mari-kiállítása az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ első emeletén lesz látható. A víg özvegy című nagyoperettet az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ színháztermében lehet majd megtekinteni.

A szolnoki vasútállomáson tárlatvezetés mellett lesz megtekinthető a Szolnoki Vasúti Almárium című vasúttörténeti kiállítás. Emellett vasúti utazási "okmányokat" készíthetnek a vállalkozó kedvűek.

A TiszapArt Moziban a Hangfoglaló Program támogatásával létrejött tárlat lesz látható Szalay Zoltán rockzenei képeiből, valamint filmvetítésre is várják az érdeklődőket.

A vasútállomás melletti toronyház tetején természettudományos előadásokat tartanak majd, lehetőség nyílik távcsöves megfigyelésre is a tetőről derült idő esetén. Az érdeklődők megismerhetik a szolnoki városháza épületének történetét és a mindennapokban a látogatók elől elzárt helyiségeket is.

A könyvtárakban akciós beiratkozási lehetőség is lesz

A Verseghy Ferenc Könyvtárban előadások, bábjáték, társasjátékok, Szent Iván-éji szerelmi jósda, jelmezes felvonulás, boszorkány szépségverseny is szerepel a programok között. A Hild Viktor Könyvtár és Közösségi Tér épületében a Honvéd Kulturális Egyesület szolnoki tagozatának kiállítása lesz látható.

A felújított Belvárosi Szentháromság Templom és Rendházban, valamint a Szolnoki Református Templomban épületvezetésekkel várják az érdeklődőket. A Mártírok Templomában folyamatos tárlatvezetés lesz és bemutatják a legismertebb izraelita személyiségeket.

Idén kilenc Szolnok-környéki település is csatlakozott az eseményhez: Abony, Besenyszög, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Rákóczifalva, Szajol, Tiszaföldvár, Újszász.

Helyi hírek Szolnokmúzeumok éjszakájaAba-Novák Agóra Kulturális KözpontRepTár Szolnoki RepülőmúzeumSzolnoki GalériaDamjanich János MúzeumSzolnoki Szigligeti SzínházTabáni TájházSzolnoki Művésztelepkiállításprogramokhadijátékkoncertek