2021.09.30
Az eső sem volt akadály. Ünnepélyes szalagátvágással adták át a tiszakécskei Holt-Tisza rehabilitációját magában foglaló projektet.
2021.09.20
Ezúttal a Kiskunsági Nemzeti Park szemszögéből ismerhettük meg a Duna Aszfalt által kivitelezett értékmentő beruházást.
2021.09.08
Az idén augusztus 31-ig 70 679 kerékpáros hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján, ami meghaladja az eddigi legnagyobb, 2020-ban regisztrált éves forgalmat.
2021.05.27
A Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében épülő átjárónál ezzel korántsem zárult le a hídszerkezet kivitelezése, és az alatta levő területen is jelentős munkák indulnak.
2021.04.26
A Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésében épülő átjárón már csak két tolási fázis van hátra a hídszerkezet végleges helyére érkezéséig.
2021.02.16
A Kötivizig már 269 kilométeren tart nappali figyelőszolgálatot a védvonalak mentén.
2020.12.04
Az abádszalóki Abádi kikötő a Tisza-tónál 2020. december 4-én. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság folyamatosan engedi le, illetve állítja be a tó téli vízszintjét, mivel a magas vízszint megtartása árvízvédelmi szempontból nagyobb kockázatot jelent.
2020.11.16
A tiszaugi híd kivitelezése az ütemezésnek megfelelően halad, összeért a szerkezet két oldala. A projekt a Duna Aszfalt generálkivitelezésben valósul meg az M44-es szakasz részeként.
2020.09.22
2020-ban a tókör hiányzó részének elkészültével a Tisza-tó lett az új kerékpáros paradicsom, a júniusban átadott hidakon több mint 70 ezren bicikliztek át.
2020.08.14
Sikerrel indult júliusban a Mahart nyaralóhajózási programja, jelentős az érdeklődés, a hajók kihasználtsága augusztusban 62 százalékos.
2020.08.04
A Természet Operaháza fesztivált jövőre nemcsak a Tisza-tó mellett, hanem a Velencei-tónál, 2022-től pedig a Balatonnál is megrendezik majd Magyar Tavak Fesztiválja néven - közölte Debreczeni Ildikó ötletgazda, fesztiváligazgató.
2020.07.06
Továbbra is pörög a vízparti ingatlanok piaca a Balatonon kívüli területeken az OTP Ingatlanpont adatai szerint: a Duna-parton, valamint a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tónál egyaránt élénk az érdeklődés, az árakat pedig a járvány sem vetette vissza.
2020.05.25
A tó körül hamarosan teljes hosszon teljesen biztonságosan lehet kerékpározni, a munkálatokat a Hódút végzi.
2020.05.13
A keddi záró telepítéssel is érintett Tisza-tó területére soha nem látott mennyiségű, összesen 960 mázsa, már fogható méretű hal érkezett.
2020.04.09
A Tisza-tó fővárosának tekintett Tiszafüreden újabb korlátozó intézkedéseket vezettek be, mert nőtt a látogatók száma.
2021.09.21
A KÖTIVIZIG-nek köszönhetően a jövőben az élő Tiszából kap vizet a négy holtág, így biztosított az élővilág számára a megújuló környezet.
2021.09.16
A beruházás célja, hogy újra erőre kapjon a helyi élővilág. A négy holtág közül hármat kikotortak és a partrendezés is megtörtént, valamint a víz utánpótlása is folyamatos.
2021.06.05
2021 első öt hónapjában összesen 14 264 biciklis hajtott át a vízlépcsőn.
2021.05.13
A Hódút kivitelezésében elkészült kerékpárút közel 3000 szavazattal nyerte meg a versenyt.
2021.03.31
Április elsején megkezdi működését a viharjelző rendszer a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő tavon és a Tisza-tavon.
2021.02.12
Abádszalók külterületén, mintegy 1,5 kilométer hosszan újult meg a Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út a Magyar Falu Program finanszírozásában.
2020.11.30
A Tisza-tó téli vízszintje beállításának első lépcsőjét az ütemtervnek megfelelően végrehajtotta a tározót üzemeltető KÖTIVIZIG. A második lépcsőben a Tisza-tó alacsonyabb téli vízszintjét a magasabb téli vízszintre állítják be (Kisköre-felső 565+10 cm → 620-10 cm), amelyet az alábbi ütemterv szerint terveznek végrehajtani.
2020.11.16
A Tisztítsuk meg Magyarországot! program keretében vízügyesek és PET kalózok összesen 446 zsák (térfogatban kifejezve 45 köbméter) hulladéktól szabadították meg november 14-én és 15-én a Tisza-tavat.
2020.09.17
A magyarok a Balaton után főleg a Mátrába, a Bükkbe, valamint a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy térségbe, és a Tisza-tóhoz utaztak.
2020.08.10
Júliusban 18 075, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége.
2020.07.24
Indul a Mozaik Múzeumtúra Virtuális Roadshow, amely Magyarország négy nagy tava körüli múzeumi, kulturális és turisztikai kalandozással jelentkezik.
2020.06.14
Június 20-án adják át Magyarország leglátványosabb kerékpáros-fejlesztése, a Tisza-tavat megkerülő bicikliút Tiszafüred és Poroszló közötti szakaszát, amelyhez három hidat kellett építeni. Júniusban adják át az Eger-Egerszalók kerékpárút-szakaszt is, amely az EuroVelo 14-es útnak lesz fontos része.
2020.05.24
Cél a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Bodrog vízi turizmusának fellendítése.
2020.04.26
A várható aszályos időszakra készülve a magasabb, 735 plusz-mínusz 5 centiméteres nyári vízszintre duzzasztották a tározót.
2020.04.07
A Tisza-tó tavaszi feltöltésének első lépcsője 2020. április 5-én befejeződött. A második lépcsőben a Tisza-tó vízszintjét a magasabb nyári vízszintre, a Kisköre-felső vízmércén mért 735±5 cm-es tartományba duzzasztják, a vízkészlet növelése céljából, készülve a várható aszályos időszakra.