2022.09.01
A meglévő élményelemek mellett - például 4D mozi, MiG-29-es repülőgép-szimulátor, csúszópálya - számos program várja szeptember 3-án, szombaton, a szolnoki RepTár Piknikre látogatókat - közölte a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum közleményben az MTI-vel.
2022.08.30
A héten Budapesten a III., a IV., a XI., a XIV., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerületben, tizenhét Békés megyei településen és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Mezőtúron végeznek a szakemberek szúnyoggyérítést - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
2022.08.27
A pályázati támogatásból eszközöket is vettek, komplex informatikai hálózatot építettek ki, emellett udvart és parkolót is kialakítottak.
2022.08.25
Hat nagyszínpadi - ebből öt bérletes - bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a most induló új évadban a teátrum megújult épületében - közölte a színház kedden közleményben az MTI-vel.
2022.08.23
Mintegy 155 millió forintot nyert Jászalsószentgyörgy önkormányzata a TOP Plusz Élhető települések pályázatán a település központjának környezettudatos, család- és klímabarát fejlesztésére - közölte a mintegy háromezer-kétszáz lakosú község polgármestere az MTI-vel.
2022.08.21
Péntektől vasárnapig Szegeden, a Maty-éren rendezik az evezősök idei, immár 123. országos bajnokságát, melyen a felnőtteknél 23 számban hirdetnek győztest.
2022.08.19
Államalapító Szent István királyunk ünnepéhez kapcsolódva tartott megemlékezést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat. Az eseményen számos kitüntető cím került átadásra: a megye díszpolgára díjat Varga Mihály pénzügyminiszternek ítélték.
2022.08.17
2022. augusztus 24-én, szerdán informatikai karbantartás miatt a Törökszentmiklós, Kossuth Lajos utca 135/a szám alatti kormányablakban 8:00-12:00 óráig szünetel az ügyfélfogadás.
2022.08.15
Augusztus 27. és szeptember 10. között rendezik meg a Városmajori Színházi Szemlét, amelynek idei versenyprogramjában hét vidéki és határon túli, valamint egy fővárosi, független előadás kapott helyet.
2022.08.13
2022. augusztus 16-án, kedden 8.00-12.00 óráig informatikai karbantartás miatt szünetel az ügyfélfogadás Jászfényszarun, a Szabadság tér 1. szám alatti kormányablakban.
2022.08.11
Több napirendi pontot is tárgyaltak a szolnoki közgyűlés tagjai hétfőn délután a városháza dísztermében. Többek között a parkolóbérletek árainak, illetve az önkormányzat által biztosított gyermekjóléti ellátások intézményi térítési díjainak változtatásáról, valamint a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetőjének kinevezéséről is.
2022.08.09
A kiállításon a német képzőművész szülővárosa, Reutlingen magyar testvérvárosában, Szolnokon fellelt sokféle inspiráción alapuló művei láthatók.
2022.08.07
Az érintett települések lakóinak nem kell utazniuk, ha okmányaik cseréjét szeretnék intézni.
2022.08.05
2022. augusztus 9-én, kedden informatikai karbantartás miatt a szolnoki, Ady Endre 9. szám alatti kormányablakban szünetel az ügyfélfogadás.
2022.08.03
Bár még csak félidejénél tart a nyári diákmunka program, megyénkben eddig közel egyezerháromszáz fiatal talált magának munkát.
2022.08.31
Átadták a Szolnok Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Technikum és Szakképző Iskola sportcsarnokát szerdán a városi tanévnyitó ünnepségen.
2022.08.29
A kórház közelében biztonságosabb közlekedési környezetet teremtett a kivitelező Swietelsky Kft.
2022.08.26
A magyar vízépítés meghatározó cége emellett a Tisza sarudi szakaszát is megvédi a hullámveréstől.
2022.08.24
Kiképzési feladatot hajtanak végre szerda déltől este tizenegy óráig, ezért Szolnokon, a Thököly úti laktanya környékén a megszokottnál nagyobb hanghatásra kell számítani - tájékoztatta a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kedden az MTI-t.
2022.08.22
Zászlófelvonással, majd az új kenyér megszentelésével és megáldásával kezdődött az államalapítás ünnepe alkalmából rendezett önkormányzati ülés Karcagon. Dr. Berkó Attila megyei főispán köszöntője után kitüntetések átadására került sor.
2022.08.20
A Colas és a HE-DO kivitelezésében épült meg a 32-es főutat a 31-es főúttal összekötő elem.
2022.08.18
A Strabag kivitelezésében több mint félmilliárd forintos fejlesztés valósult meg a megyeszékhelytől északra fekvő régióban.
2022.08.16
Páratlan régészeti leletekkel és számtalan műemléki értékkel találkoznak munkájuk során a kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának örökségvédelemmel foglalkozó szakemberei. Feladatvégzésük során elsődleges céljuk kulturális örökségünk megóvása.
2022.08.14
Kevésbé ismert tény, hogy milyen rendkívül hasznosak a denevérek. Az apró bőregerek tápláléka főképp csípőszúnyogokból áll, ezért a szúnyogok elleni biológiai védekezés egyik kulcsszereplői. A kormányhivatal denevérvédelmi programja évről-évre egyre több búvóhelyet biztosít ezeknek a védett állatoknak.
2022.08.12
Egy hét alatt 14 tonna hulladéktól mentesítették a szőke folyó ártereit. A munkába a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának munkatársa is bekapcsolódott.
2022.08.10
Retro hétvégét tart a MÁV a Balatonnnál augusztus 13-án és 14-én, a szerelvényeket többek közt Nohabok, 424-es gőzmozdony és más régi mozdonyok húzzák majd.
2022.08.08
Kérheti lejárt személyi igazolványának cseréjét, igényelhet útlevelet és bejelentheti lakcímváltozását.
2022.08.06
Bővül a Debreceni Egyetem Szolnoki Campusán folyó képzés, létrejött az Egészségtudományi Kar.
2022.08.04
Sorra járják Jász-Nagykun-Szolnok megye játszótereit a Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei. A helyszíni ellenőrzések célja, hogy mindenhol biztonságos játszótéri eszközök várják a gyerekeket.
2022.08.02
Hazánk középső részén két nagy folyó, a Duna és a Tisza ölelésében különleges, síkvidéki táj terül el, amely látszólagos egyhangúsága ellenére sokféle, változatos élőhelyet foglal magában. Egyszerre őrzi a természet állandó változásának nyomait és az itt élő emberek egymás örökébe lépő nemzedékeinek kézjegyét.