2022.02.17
Ötvenöt szolgáltató több mint 90 millió forintot kap műsorkészítésre és majdnem 190 milliót a működési költségeire a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntése szerint - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága.
2022.02.15
Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzata mintegy 343 millió forintból gazdálkodhat az idén. A költségvetésről szóló előterjesztést a 18 tagú közgyűlés 17 jelenlévő tagja egyhangúlag támogatta hétfői ülésén.
2022.02.13
Hosszú évek óta gondoskodik a megyeszékhely önkormányzat arról, hogy telente a legrászorultabbak ingyenes tűzifához jussanak. Így van ez idén is, ráadásul a tüzelő java része már eljutott a jogosultakhoz – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc polgármester.
2022.02.11
TÖbbek között a Debreceni Egyetemmel közösen limnológiai központ épül a Tisza-tó mellett a tó élővilágának, további fejlesztésének kutatása céljából.
2022.02.09
A második helyen álló Szolnok meglepetésre kikapott hazai pályán a tabellán 11. Nyíregyházától a férfi kosárlabda NB I keddi mérkőzésén.
2022.02.07
A NIF beruházásában a megyeszékhely kiemelten fontos közlekedési pontján dolgozik a SWIETELSKY.
2022.02.05
Az EpiPen rovarcsípések vagy -marások, ételek, gyógyszerek vagy egyéb allergének által kiváltott súlyos allergiás reakciók (anafilaxia) valamint fizikai terhelés hatására fellépő vagy ismeretlen eredetű anafilaxia sürgősségi kezelésére alkalmazható.
2022.02.03
A címvédő Szolnok öt góllal nyert az Eger otthonában a férfi vízilabda ob I szerdai játéknapján.
2022.02.01
A Zrínyi 2026 program az első harmadánál jár, érkeznek majd a további technikai eszközök.
2022.01.30
Sas Dániel zongoraművész ötletéből, szervezésében és közreműködésével, klasszikus zenei élményt kínáló, Művészeti Klub, első eseményét tartották a Szikra Galéria kávézójában, január 27-én.
2022.01.28
Tovább bővülnek a József Attila úti hulladékgyűjtő-pont szolgáltatásai.
2022.01.26
A tartós fagynak köszönhetően befagyott a tiszafüredi Tisza-tó. A látványos képeket az MTI fotósa osztotta meg a téli tájról.
2022.01.24
A Locomotiv GT-t, a V'Moto-Rockot, Csepregi Évát és a Hobo Blues Bandet is fényképezte több mint négy évtizede tartó pályája során Vértes György könnyűzenei fotós, akinek hétfőn nyílik kiállítása a fővárosi Kossuth Klubban.
2022.01.22
Élők Háza - Holtak hazája 10.000 év települései és temetkezései a Tisza mentén címmel új régészeti állandó kiállítás nyílt csütörtökön a szolnoki Damjanich János Múzeumban.
2022.01.20
A Szolnok és Újszász közötti útvonalon pályakarbantartási munkálatok miatt, február elejétől módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.
2022.02.16
Közeleg a határidő, már csak néhány napig lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Szolnok Campusra.
2022.02.14
Összesen csaknem 11,5 milliárd forintos fejlesztés van folyamatban az egynapos sebészeti részlegek országos hálózatában - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) hétfőn.
2022.02.12
A Zagyva és a Tisza árvízvédelmi infrastruktúrájának fejlesztését a Magyar Vakond végezte el.
2022.02.10
Az önkormányzati tulajdonban levő Jászfényszarui Ipari Park szerkezete leképezi a magyar kormány gazdaságpolitikai stratégiájának lényegi részét.
2022.02.08
A fejlesztés hosszú távú céljai között egyebek mellett a látogatók és a vendégéjszakák számának növekedését, a turizmus további erősödését nevezték meg.
2022.02.06
A 2000-ben történt ciánkatasztrófa emlékezete február elseje.
2022.02.04
Az adventi adományok többek között hozzájárulnak a szolnoki központban egy újabb, a gyermekek fejlesztésnek helyet adó épületrész megvalósulásához, a szervezet olaszliszkai központjának további korszerűsítéséhez, valamint munkahelyteremtő programok bővítéséhez.
2022.02.02
Újabb emeletes KISS motorvonatok álltak forgalomba a Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon.
2022.01.31
Várhatóan kedd délelőttig késésekre és járatkimaradásokra kell számítani a vasúti közlekedésben a viharkárok miatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon - közölte a Mávinform hétfő délben az MTI-vel.
2022.01.29
Beteg fákat vágtak ki Törökszentmiklóson, rászorulók kapják meg a haszonfát.
2022.01.27
Turisztikai fejlesztés miatt január 31-én bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert, a tervek szerint idén március 1-jén nyitja meg kapuit újra a létesítmény - olvasható az állatkert honlapján.
2022.01.25
A hétfői összecsapáson a Ferencváros végig vezetve, magabiztosan diadalmaskodott, négyen is két gólt szereztek, míg a túloldalon csak a négygólos Angyal Dániel nyújtott kiemelkedőt.
2022.01.23
Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ színháztermében tartotta kultúra napi ünnepségét Szolnok város önkormányzata. Ez a nap hagyományosan a megyeszékhely elismeréseinek átadásának az ideje is egyben.
2022.01.21
A produkciót a bécsi koncert után egy nappal, január 24-én, hétfőn, Budapesten a Zeneakadémián is láthatja a közönség.
2022.01.19
A Magyar falu programban nyert támogatásból június 30-ra készülhet el az új orvosi szolgálati lakás.