2024.05.09, Csütörtök

Szolnok

Dunából kiemelt Liberator-roncs került a szolnoki RepTárba

2018.08.30

A második világháborúban lelőtt amerikai harci repülőgép roncsát fedezték fel a Dunában a folyó alacsony vízállásának köszönhetően, a megmaradt gépelemet kiemelték, és a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban helyezték közszemlére - közölte Csepka Zsuzsa, a közgyűjtemény munkatársa az MTI-vel.

Több mint 60 interaktív program Szolnok Napján

2018.08.28

Aktuális

Immár 7. éve várják idén Szolnok Napján a kicsiket és nagyokat, több mint 60 interaktív, szórakoztató programmal a Szolgáltató Város® Szolgáltató Szolnok utcájában (Szapáry út), 9:00 és 18:00 óra között. Az utcában 22 közszolgáltató fogadja a városlakókat izgalmas programokkal (ld. utcatérkép), az utca közepén a Produkciós téren rövid műsorokkal.

Az idén Sepsiszentgyörgyön sült meg a Kárpát-medence kenyere

2018.08.23

Aktuális

A kenyér ezúttal is Diószegi László pékmester vezetésével készült. Augusztus 20-án este szokás szerint a Szigligeti Színház melletti nagyszínpadon szentelték meg és osztották szét a résztvevők között a méretes kenyeret. 

Megkezdődött a felkészülés a szolnoki kosarasoknál

2018.08.19

Mindenki egészségesen, jó fizikai állapotban vette fel a munkát augusztus hetedikén.

Forgalomkorlátozások Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2018.08.17

Aktuális

A közlekedőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Szolnokon és Jászberényben 2018. augusztus 20-án.

A magyar katonai ejtőernyőzés százéves történetét bemutató vándorkiállítás nyílt Szolnokon

2018.08.15

A vándorkiállítás ősszel Szolnok után Szegeden, Kecskeméten, Győrben és Pápán is megtekinthető lesz.

Magyar aranyesélyek a Szolnokon rajtoló kajak-kenu-vb-n

2018.08.09

Az idei U23-as kajak-kenu világbajnokság duplázói is ott lesznek az egyetemi és főiskolás világbajnokságon, mely csütörtökön kezdődik.

A világ legjobb ejtőernyősei érkeztek Szolnokra

2018.08.07

Idén immár 42. alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Katonai Sporttanács a Katonai Ejtőernyős Világbajnokságot.

Szolnokon mutatkoznak majd be a PET Kupa legjobb hajói

2018.08.05

Szombaton vette kezdetét Szatmárcsekén az idei PET Kupa, amelynek csapatai 10 tonna hulladék összegyűjtését tervezik a Tiszán.

Kígyózó sorok várnak bérleteikre a Szigligeti előtt

2018.08.03

Aktuális

A bérletértékesítés 2018. augusztus 1-31-ig hétköznapokon, 09.00 -13.00 és 14.00-17.00 óra között, valamint augusztus 25-én, szombaton 9.00 -13.00 óráig történik.

Újra FIBA 3x3-as Európa-Kupa Selejtező Szolnokon

2018.08.02

Ismét grandiózus kosárlabda tornát rendez Szolnok városa.

Több mint 4 milliárd forintos fejlesztés Szolnokon

2018.07.31

Hosszú évek óta várt fejlesztések sora valósul meg a Véső úton és környékén, ahol a beruházásoknak köszönhetően gyakorlatilag komplex városrész rehabilitációról beszélhetünk – kezdte keddi sajtótájékoztatóját Szalay Ferenc polgármester, aki a részletekről és az egyes projektek befejezésének várható időpontjáról is szólt.

Javul az árvízi biztonság a Közép-Tisza térségében

2018.07.28

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt Szolnokot, Zagyvarékast, Tiszakécskét, Szászbereket és Jászberényt érinti.

1225 új hallgató örülhet, hogy felvételt nyert a Neumann János Egyetemre

2018.07.26

Kihirdették a szeptemberben induló felsőoktatási szakok ponthatárait, 2018 szeptemberétől az új, kecskeméti Gazdaságtudományi Karral kiegészülve már öt karon folyik az oktatás.

Táborozó gyermekekhez látogattak a szolnoki tűzoltók

2018.07.22

Aktuális

A nyári szünidő egyben a napközis táborok szezonja is. Megyeszerte több száz gyermek tölti ily módon szabadidejét. Ennek még hasznosabb eltöltéséhez járulnak hozzá a megyei tűzoltók, akik járműveikkel illetve izgalmas próbatételeikkel varázsolják színesebbé a tábori létet.

Az egész ország árvízbiztonságát erősíti ez a szolnoki létesítmény

2018.08.29

Mintegy 9 milliárd forintnyi uniós támogatással építik fel a katasztrófaelhárítás új hazai gyakorlóterületét.

Katonai gyakorlat Szolnok környékén

2018.08.27

Aktuális

A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű dandár kijelölt erői 2018. augusztus 27. és szeptember 21. között végrehajtja a JACKAL CAVE (Sakál Barlang) 2018. nemzetközi különleges műveleti gyakorlatát, a nemzetközi együttműködés és a képességek fejlesztése érdekében, Táborfalván.

Katonai ejtőernyős vb - Ünnepélyes zárás Szolnokon

2018.08.21

Az augusztus 9-20. között lebonyolított versenyen a magyar katonai ejtőernyős-válogatott szoros versenyben harmadik lett Szlovénia és Kína mögött a célba ugrás versenyszámban. 

Kertmozi nyílt Szolnokon, a Múzsák terén

2018.08.17

A TISZApArt Mozi épületének Galériával szembeni homlokzatára került egy kétszer három méteres LED-fal.

Szent István napi programok Szolnokon

2018.08.15

Aktuális

A hagyományokhoz hűen ezen a napon – több helyszínen – sokszínű programmal készülnek a szervezők. 

Új köntösben várja látogatóit augusztus 20-a után a Bagolyvár

2018.08.13

A mostani fejlesztések keretében a vadaspark új területein öt komplex bemutatózónát, állatkifutót hoznak létre.

Közel 150 kg-os Ittebei Kiss József szobor készült Szolnokon

2018.08.07

Elkészült az egykori magyar pilóta Ittebei Kiss József bronz szobra. Pogány Gábor Benő alkotása augusztus 15-én kerül a Helikopter bázis fogadó épülete elé.

Japán kagylókürt és taiko dob hangjaival indult az idei Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár

2018.08.06

Aktuális

Ez egy barátság-gála is volt, hiszen a színpadon ezúttal Yuzából érkezett vegyeskar is fellépett.

Jubileumot ünnepel Yuza és Szolnok

2018.08.04

A japán Yuza és Szolnok város harmincöt esztendeje került kapcsolatba egymással, időközben a két település testvérváros lett. Hogy mennyire élő a kapcsolat, azt a rendszeres látogatások száma, a kialakult barátságok is bizonyítják, legyen szó diákokról vagy felnőttekről.

Szolnok Menüje is szerepel a város új gasztrokiadványában

2018.08.03

A közel kétszáz javaslat alapján az alábbi menüsort ajánlják a Szolnokra érkező vendégeknek: Előétel: haltepertő, Főétel: szolnoki gulyás, Desszert: szolnoki habos isler.

A Szolnoki Szigligeti Színház 2018/2019-es évadának bérletes műsora

2018.07.31

A bérletértékesítés 2018. augusztus 1-31-ig hétköznapokon, 09.00 -13.00 és 14.00-17.00 óra között, valamint augusztus 25-én, szombaton 9.00 -13.00 óráig történik.

Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár augusztusban

2018.07.30

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar öt helyi koncert mellett Mezőtúron, Törökszentmiklóson és Karcagon is fellép augusztus 4. és 31. között a Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár 2018 fesztivál keretében.

Együttműködési megállapodást kötött az F. Segura és az MTA SZTAKI

2018.07.27

A szolnoki cégnél már több mint ötszáz ember dolgozik. A dolgozók száma duplájára nőtt az elmúlt év január óta.

Augusztus első hétvégéje ismét a kosárlabdáé Szolnokon

2018.07.26

Nyár végén egy hatalmas kosárpályává változik a Tiszai hajósok tere, ahol a kosárlabda legnagyobb európai tehetségei lépnek pályára a FIBA 3x3 kosárlabda U18-as EB selejtező című rendezvény keretein belül.

Örökség Világzenei Fesztivál lesz négy napon át Szolnokon

2018.07.21

Kultúra

Csaknem húsz hazai formáció lép fel augusztus 17. és 20. között Szolnokon, a Neumann János Egyetem Gazdálkodási Kar aulájában és a Tiszai Hajósok terén két színpadon - olvasható a fesztivált beharangozó honlapon.