2024.03.28, Csütörtök

Aktuális

Teljes útlezárás mellett folytatódik a Zagyva-híd felújítása Szolnokon

2018.07.15

Teljes útlezárás mellett folytatódik hétfőtől Szolnokon a Zagyva fölötti Dr. Kaposvári Gyula híd felújítása, a városban és a bevezető utakon forgalmi változásokra kell számítani - közölte a polgármesteri hivatal sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Novák Katalin: a cél, hogy minél többen élhessék meg a nagymamaság szépségeit

2018.07.14

A kormány célja, hogy minél több nő élhesse meg a nagymamaság szépségeit, és aktívan jelen lehessen a családok életében, ezt segíti a Nők 40 program is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a nagymamák világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Forgalmi változások lesznek keddtől Szolnokon!

2018.07.13

Július 16-tól a Várkonyi tér melletti Dr. Kaposvári Gyula Zagyva-híd felújítása új szakaszához érkezik, s a kivitelező teljes útzár mellett folytatja a híd rekonstrukcióját.

Élelmiszerek adományozása

2018.07.12

Országszerte, és a megyénkben is sok karitatív szervezet gyűjt rendszeresen élelmiszer-adományt, és juttatja el azt a rászorulóknak. Ezt a tevékenységet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal igen nagyra értékeli, sőt a Kormányhivatal maga is évek óta szervez karácsony előtt adománygyűjtést.

Már most itt van a kémények karbantartásának ideje

2018.07.11

Noha még javában tart a nyár, célszerű a kémények ellenőrzését már most elvégeztetni, hogy ne az utolsó pillanatra, a fűtési szezon kezdetére maradjon ez a valóban életbevágóan fontos tevékenység.

Finn módszerrel ellenőriztek Szolnok megyében

2018.07.11

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság célja az ittas járművezetők kiszűrése, a balesetek megelőzése.

Gitármánia tábor 25. alkalommal Szolnok-Tiszaligeten

2018.07.10

Idén huszonötödik alkalommal rendezik meg a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábort. Július 23-tól 29-ig számos könnyűzenei hangszer kiválósága oktatja az érdeklődőket, esténként koncertek lesznek Szolnok-Tiszaligeten.

Szarvas Andrea nyerte a Magyarország Szépe versenyt

2018.07.09

A győztes egy évig viselheti a Miss World Hungary címet és képviselheti Magyarországot a verseny decemberi világdöntőjén Kínában.

Újabb kerékpáros rekordok a Tisza-tónál

2018.07.09

Idén június végéig 22 129, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége, ami megközelítően duplája az elmúlt év első félévében regisztrált adatnak, és több mint kétharmada a tavalyi teljes évi forgalomnak.

Diplomaátadó ünnepség Szolnokon

2018.07.08

Az idei tanév tavaszi félévében 146 hallgató tett záróvizsgát.

A kiemelkedő munkát díjazták

2018.07.07

Ferge Levente rendőr alezredes vehette át a Tiszafüred Város Közbiztonságáért elismerő díjat.

A halfogyasztást népszerűsítik a Tiszafüredi Halas Napokon

2018.07.06

A pénzügyminiszter kifejtette: egy-egy város vagy régió gasztrokulturális rendezvényének nagy szerepe van abban, hogy fontos gazdasági ágazatokra irányítja rá a figyelmet, a mostani tiszafüredi hétvége a halgazdálkodást és a turizmust állítja előtérbe.

Hivatalosan is átadták a felújított szolnoki útszakaszt

2018.07.05

A nettó 193 millió forintos beruházással egy 44 esztendős burkolatot cseréltek ki, s vált az út egyenletessé és biztonságosabbá. Megerősítették az útpadkát, felújítottk a buszmegállókat is.

Öt kilométer hosszan magasabbra emelik a Körös gátját

2018.07.05

A hárommilliárd forintos beruházásnak köszönhetően továbbra is magas szintű lesz az árvízbiztonság.

Ismét találkoztak a jászok

2018.07.04

Huszonnegyedik alkalommal találkoztak a jászok az elmúlt hét végén, melynek az idén Jászfényszaru adott otthont. A település sokszínű programmal várta a szülőföldjükről elszármazott és az itthon élő jászokat.

Kormánymegbízott a Szolnok TV-ben

2018.07.14

A Szolnok Televízió TÉMA című műsorának vendége volt dr. Berkó Attila. A kormánymegbízott a rövid pályaív után beszélt a területi közigazgatás átalakításáról, és a kormányhivatal előtt álló feladatokról. Kiemelte, a jövőben egyre nagyobb hangsúly helyeződik a e-közigazgatás szélesítésére, valamint a humánerőforrás gazdálkodásra.

ITM: kevesebb szabálytalanság a kalandparkokban

2018.07.13

A rendszeres ellenőrzések hatására csökkent a szabálytalanságok száma a kalandparkokban, két év alatt 23 százalékkal kevesebb jogsértést tárt fel a fogyasztóvédelmi hatóság - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

Az Emmi folytatni kívánja és kibővíti a párbeszédet az ápolási díjról

2018.07.12

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) folytatni kívánja és kibővíti a párbeszédet az ápolási díjról, amelynek emelését tervezi.

Újabb kerékpáros rekord született a Tisza-tónál

2018.07.12

Idén június végéig 22 129, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége, ami csaknem duplája az elmúlt év első félévében regisztrált adatnak és több mint kétharmada a tavalyi teljes évi forgalomnak - tette közzé az igazgatóság a honlapján.

Indokolatlanul magas a jégkrémek cukortartalma

2018.07.11

A eperjégkrémek sokszor indokolatlanul sok cukorral készülnek, több termék pedig fölösleges aromát is tartalmaz, a gyümölcstartalom a legjobb esetben sem közelíti meg a 30 százalékot - közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete. 

Nyolcadik éve indul a Magyarok Kenyere program

2018.07.11

A Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek.

Napelemes parkolót adtak át a szolnoki MÁV Kórházban

2018.07.10

A beruházásnak köszönhetően a napkollektorok áramtermelése az intézmény éves energiafelhasználásának több mint 55 százalékát fedezi.

Így építi meg az M44-es új Tisza-hídját a Duna Aszfalt

2018.07.09

A gyorsforgalmi úton a több mint fél kilométer hosszú műtárggyal együtt 9,9 kilométernyi 2x2 sávos szakaszt is átadnak.

Sebességmérés Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2018.07.09

A mai napon a közlekedők Jász-Nagykun-Szolnok megye közútjain, az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre:

Megújul a jászsági vízgazdálkodási rendszer

2018.07.08

Nő a 41 éves Jászsági-főcsatorna kapacitása, így alkalmas lesz többlet víz tározására, lehetővé válik többcélú hasznosítása, ezáltal pedig mérsékelhetőek az időjárási szélsőségekből eredő káros következmények.

Plusz tízmillió köbméter víz a Tisza-tóba

2018.07.06

A vízszintemelés végrehajtása után a Tisza-tó magasabb vízszintje és többlet vízmennyisége biztonságot nyújt a vízkészlet-gazdálkodásban, és kedvezőbb feltételeket biztosít a tó élővilága és a turizmus számára.

A legmodernebb technológiával vannak ellátva az új helikopterek

2018.07.06

A legjobb rádiós berendezést, és a legerősebb hajtóművet kapta.

Hamarosan elkészül az Országházba kerülő szőnyeg Öcsödön

2018.07.05

Az Országház képviselői társalgójába készülő szőnyeg utolsó sorait készítik szőnyegszövők az Art-Kelim Kft. öcsödi műhelyében.

A fiatalok 17 százaléka rendszeresen tanítja az idősebbeket az internet használatára

2018.07.04

A fiatalabb internetezők szerint az idősebbek le vannak maradva a fiatalok mögött a digitális technológiák használatában. Ugyanakkor 83 százalék szerint fontos, hogy a fiatalabb családtagok segítsenek az idősebbeknek a digitális képességek elsajátításában.

Süsü játszóteret avattak Kisújszálláson

2018.07.04

2018. június 29-én a Városháza parkjába költözött Süsü, a jószívű sárkány. Nagy örömünnep volt ez, hiszen tíz éve vártak már arra, hogy a régi játszi helyén felépülhessen egy új, korszerű, minden igényt kielégítő biztonságos játszótér, amelyet az S-TÉR Kft. valósított meg.