2018.06.24, Vasárnap

Aktuális

Három szolnoki fiatal kapott Ifjúsági Díjat

2018.03.22

A március 15-i rendezvénysorozat évek óta állandó eleme az Ifjúsági Díj átadása, melyre ezúttal is a Kossuth téren felállított színpadon került sor. A díjat azok a fiatalok kapják, akik a város ifjúsága körében kiemelkedő közösségépítő tevékenységet folytatnak.

Hétvégén rendezték, immár XII. alkalommal az Abádszalóki Böllérfesztivált

2018.03.21

Remélhetőleg a magyar disznóvágás hagyománya minél hamarabb bekerül a Hungarikumok közé. A hagymás vér, a hurka, kolbász, tepertő és egyéb "malacságok" ugyan nem diétázó gyomornak való ételek, de Kovács Sándor szavaival élve, sokan vannak, akik szeretik.S nemcsak az ételeket, hanem az egész tor hangulatát.

Szkok Iván kiállítása után kezdődik a Művésztelep felújítása

2018.03.20

A Művésztelep - immár hagyományosan - évente tizenkét kiállítást szervez hazai és külföldi neves művészeknek a Kert Galériában. Szkok Iván hétvégén megnyitott kiállítása ezen a helyen egyben az utolsó tárlat is, hiszen április 15-én, a Modern Város Program megvalósításának részeként, kezdetét veszi a kolónia felújítása, fejlesztése.

Több légijármű a szolnoki légtérben - a lakosság megértését kérik!

2018.03.20

A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái, más hazai, valamint nemzetközi szervezetektől Szolnokra vezényelt állománnyal közösen, március 19. és március 29. között végrehajtja a VISEGRAD 4SIGHT 2018 elnevezésű nemzetközi különleges műveleti gyakorlatát a képességek fejlesztések érdekében.

Csépáról indult a zarándoklat Ferenc pápához

2018.03.19

Húsvéti hímes tojást, sonkát és egy faragott Szent József-szobrot visznek magyar zarándokok Ferenc pápának. A zarándokok Csépáról indultak Rómába hétfő reggel, és a szerdai általános audiencián adják át ajándékaikat. 

Marad a télies időjárás

2018.03.19

Jász-Nagykun Szolnok megyében jelenleg elsőfokú riasztás van érvényben, gyenge hófúvás veszélye miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérsékelte a figyelmeztetéseket és riasztásokat.

Mi-24 harci helikopter a szolnoki körforgalomban

2018.03.18

Egy hadrendből kivont Mi-24-es harci helikoptert helyeztek el az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szakemberei Szolnokon, a Debreceni út és a Kertész utca kereszteződésében.

Már igényelhető az épületenergetikai fejlesztéseket segítő támogatás

2018.03.16

A pályázat egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

Jelentősen nem változott Szolnok megyében az influenza-helyzet

2018.03.14

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az előző héthez képest nem változott az influenzaszerű tünetekkel háziorvoshoz forduló betegek száma, de a megbetegedések aránya továbbra is meghaladja a járványküszöböt.

Nyárra elkészülhet a MÁV-START első sorozatgyártású IC+ kocsija

2018.03.14

53 000 alkatrészből, átlagosan 5500 munkaóra alatt készül el a MÁV-START első saját fejlesztésű, több mint ötvenszázalékos hazai beszállítói aránnyal épülő, IC+ elnevezésű kocsija.

Négyéves csúcson a cégalapítási láz

2018.03.13

Az Opten kimutatása szerint februárban a legalacsonyabb cégfluktuációt Somogy, Komárom-Esztergom és Csongrád megye, a legmagasabbat Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye produkálta.

Több mint négyszáz laptop a szolnoki pedagógusoknak

2018.03.13

A napokban megkezdődött annak a több mint 45 ezer laptopnak az átadása, amelyet a digitális kompetencia fejlesztését célzó, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt részeként kapnak meg a pedagógusok. Hétfőn a Kőrösi iskola pedagógusai vették át a munkájukat segítő eszközt.

A Nemzeti Ünnepen forgalomkorlátozásokra számíthatnak Szolnokon

2018.03.12

Az ünnepi megemlékezések idején, 2018. március 15-én az alábbi útlezárásokra kell a közlekedőknek számítania Szolnokon:

Neves repülős szakemberekkel sikeresen debütált az I. RepTár MiG-29 Szimulátor Bajnokság

2018.03.12

Az első alkalommal megrendezett Szimulátor Bajnokság 30 regisztrált versenyzőből állt. A megjelent virtuális pilóták, vasárnap délelőtt 11.00 órakor kezdték meg a versenyt. 

Böjte atya szólalt fel Szolnokon a székely szabadság napján

2018.03.11

A Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett megemlékezést a város önkormányzata a Szentháromság téren, a székely származású főtisztek, Nagy Gyula és testvére, Nagy Áron emléktáblájánál, az ünnepi beszédet Böjte Csaba ferences rendi szerzetestől hallhatták a résztvevők

Lassan véget ér a pingvinséta a Jászberényi Állatkertben

2018.03.21

Aki szeretne a pingvinekkel közösen sétálni, március 29-ig még bármelyik napon megteheti 11 órakor.

Belvízvédekezés Szolnok megyében több szakaszon

2018.03.21

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság valamennyi belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben, ebből kettőben a legmagasabb fokú. Az elöntött terület nagysága megközelíti a 13 ezer hektárt.

Nem csak pa(r)kolásra való a pince

2018.03.20

Számos családiház-tulajdonos életében eljön az az idő, amikor különböző okok miatt komolyabban el kell gondolkodnia az épület bővítésén. Kézenfekvő olyan helyiségeket lakótérré vagy kiszolgáló egységgé alakítani, amelyek már amúgy is a ház részét képezik, csak funkciójuk más.

Pizzán él a magyar ételrendelő

2018.03.20

A magyar ételrendelések terén évek óta verhetetlen a pizza, de szeretjük a gyrost, a leveseket és a hamburgert is – derül ki a NetPincér összesített adataiból.

Elrajtolt a munka az M4-es Szolnok közeli szakaszán

2018.03.19

A 17,6 kilométeres Cegléd és Abony közti útvonalat a Duna Aszfalt építi meg.

Hamarosan kezdődik a szezon a katonazenészek számára

2018.03.18

Az idén várható legfontosabb rendezvényekről kérdezte a honvedelem.hu Csizmadia Zsolt ezredest, a Magyar Honvédség főkarmesterét.

Egymás munkáját segítik

2018.03.17

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság is gépjárművekkel segíti a polgárőrség munkáját.

Szakmai fórumot tartottak Szolnokon a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek

2018.03.14

A szolnoki fórumot azzal a céllal szervezték, hogy a nyugdíjas szövetkezetekben rejlő lehetőségeket, az alakításukhoz és működtetésükhöz szükséges információkat, tapasztalatokat megosszák az érintettekkel. Kedden délelőtt a városháza dísztermében a nyugdíjasok mellett vállalkozók is részt vettek a fórumon.

Új tantermekkel bővül a Varga Katalin Gimnázium

2018.03.14

Soron kívüli ülést tartott szerdán délelőtt a város közgyűlése. A 15 napirendi pont között szerepelt a gazdasági társaságok 2018. évi támogatási szerződéseinek jóváhagyása és a Szigligeti Színház felújításával kapcsolatos előterjesztés is.

„Minden időben Tisza cipőben…!”

2018.03.13

Ki ne emlékezne Martfűn a legismertebb reklámfilmre, melyet a Tisza cipők népszerűsítésére használtak a ’80-as években. A Martfűi moziban most „Minden időben” címmel megtekinthető a magyar könnyűipar ikonikus cipőmárkájának története és újjászületése.

Megkezdődött a Tiszta tó a Tisza-tó projekt 3. üteme

2018.03.13

Március végén ébresztőt fújnak a tónak egy hagyományteremtő rendezvénnyel.

Törékeny remekművek

2018.03.12

Osztrák, szerb és magyar makettezők mutatták be kicsinyített műremekeiket Szolnokon. A XXVIII. Országos Makett Kiállítást és Versenyt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, a martfűi Turul Makett Klub és a kecskeméti Puma Makett Klub szervezte.

Digitális Jólét Program Hálózat Szolnok megyei mentortalálkozója

2018.03.12

A digitális infrastruktúra fejlesztése a települések elemi érdeke is, hiszen elősegíti a gazdasági fejlődést, támogatja az esélyteremtést, megállíthatja az elvándorlást és javítja az emberek életminőségét.

Tavaly tovább öregedett a hazai személyautópark

2018.03.11

Az autók területi eloszlása továbbra is egyenlőtlen. Míg Pest megyében 407, Győr-Moson-Sopron megyében 402, Vas megyében pedig 398 autó jut ezer lakosra, addig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindössze 271 személykocsi esik ezer főre, de Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében sem emelkedik 300 fölé ez a szám.

Ezt viseld idén tavasszal, ha trendi akarsz lenni!

2018.03.09

Alig várjuk, hogy kibújjunk a téli gönceinkből, hogy végre kicsit lengébben tudjunk felöltözni, esetleg felvegyük a legújabb, idén beszerzett kincseinket. Hogy mi az, amiben idén tavasszal igazán menők lehetünk? Mutatunk néhány tippet.