2017.06.23
A település 2009-ben kapta meg a városi rangot. Az azóta zajló tudatos településfejlesztési munka egyik fontos állomása a most elnyert cím.
2017.06.23
A megyei kormányhivatal 1,2 milliárd forintos támogatásból a megye 5 településének 10 helyszínén végezhet el energiahatékonysági fejlesztést. Az első két épület korszerűsítése befejeződött, melyeket ünnepség keretében adtak át.
2017.06.22
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei, 4628-as jelű út 6,6 kilométeren kapott felújítást a TOP keretében.
2017.06.19
A vendégszám az elmúlt években folyamatosan nőtt, tavaly több mint 209 ezer ember járt a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban. 2017. június 16-án az egymilliomodik látogatót köszöntötték.
2017.06.17
A CLAAS Hungária Kft. jelentős szerepet tölt be a magyar mezőgazdaság fejlődésében. A tárca 2012-ben közreműködött a cég fejlesztési központjának és raktárának átadásán, 2015-ben pedig üzemeik bővítésével valamint tanüzemük felújításával megalapozták a következő 20 évet.
2017.06.16
A tiszavirág a Tisza és Szolnok város szimbóluma. Óvjuk és védjük őket, élőhelyeiket, hogy utódaink is csodálhassák a tiszavirágzás látványos és Európában egyedülálló természeti jelenségét!
2017.06.15
Harmincnyolcmillió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor elnevezésű adománygyűjtésén.
2017.06.14
Közel hatszáz szakvizsgálatot végeztek a Hetényi Géza Kórház orvosai és asszisztensei hétfőn Sepsibükszádon. Kedden is hasonló érdeklődés volt az ingyenes szűrések iránt, a vendégorvosok a felnőttek mellett az óvodások és iskolások egészségügyi állapotát is felmérték.
2017.06.14
Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, Bróker Marcsiként elhíresült nő ügyében.
2017.06.13
A társhatóságokkal együttműködve a szokásosnál sűrűbb járőrszolgálattal őrködnek a kérészek biztonsága felett a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a tiszavirágzás idején.
2017.06.11
Épületenergetikai felújítást, hőlégtechnikai korszerűsítést végeznek el az épületen és modern székeket, padlóburkolatot kap a színházterem.
2017.06.10
Az 1,5 milliárd forintos beruházással a Kft. 15 új munkahelyet teremtett, az új bemutatóterem és szervizcsarnok több mint 5 ezer négyzetméteren épült fel.
2017.06.09
Szombattól kezdődően újra engedélyezte élőszárnyas és tojás importját hét magyar megyéből az orosz szövetségi Állategészségügyi és növényvédelmi szolgálat (Roszszelhoznadzor).
2017.06.08
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 13 jótanáccsal szolgál a nyári szünidő gondtalan eltöltéséhez.
2017.06.07
Író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, kiállítások, bábelőadás, családi programok várják a közönséget a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok alkalmából Szolnokon június 8. és 16. között.
2017.06.23
A hőségriasztás ideje alatt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ingyen ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-START.
2017.06.22
A Kormányhivatal által szervezett tanfolyamra július 11-ig lehet jelentkezni, vizsgázni pedig a jelentkezők létszámától függően akár már július végén.
2017.06.21
Az Egyetem vezetése sajtótájékoztató útján kívánta tájékoztatni a közvéleményt a felsőoktatási intézmény aktualitásairól és a szolnoki Gazdálkodási Kar helyzetéről.
2017.06.19
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszállás is felzárkózott a hazai fürdővárosok sorába, hiszen a 2017. július 28-29-én megrendezésre kerülő Kumánia Retró Fesztivál turisztikai, koncert és zenei programjaik igazi kikapcsolódást ígérnek majd a nyárra.
2017.06.16
Hazánk első zöldmezős kínai beruházásának megkezdésének bejelentése mellett a tartományi delegációvezető és Jász-Nagykun-Szolnok megye képviseletében Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke testvérmegyei megállapodást írt alá.
2017.06.16
A több éve működő hagyományt folytatja az önkormányzat, valamennyi Szolnokon működő középfokú oktatási intézményből az országos tanulmányi és szakmai versenyeken kiváló eredményt elért tanulókat és felkészítő tanáraikat köszöntötték.
2017.06.15
Karbantartást végeznek a budapesti Keleti pályaudvaron és a Kőbánya-felsőig tartó szakaszon szombattól július 7-ig, emiatt változik több vonat menetrendje, útvonala és végállomása.
2017.06.14
Hosszabbított nyitva tartással, óránként induló tárlatvezetéssel és ingyenes belépéssel várják június 24-én az érdeklődőket.
2017.06.13
Az eseményen a pedagógusok nevelő-oktató munkája előtt hajtottak fejet. Azok előtt tisztelegtek, akik a magyar társadalmat formálják, az új generációk gondolkodásának irányt mutatnak, tudásukat megalapozzák. A szülők mellett a legfontosabb a pedagógusok tevékenysége gyermekeink nevelése, oktatása terén, ezért kezük munkája a társadalom későbbi tükörképe.
2017.06.12
A növénytermesztési programban 5 hektár területet művel az önkormányzat. A korábbi években kezdődött el a feladatellátás gépesítése.
2017.06.10
A Magyar Marketing Szövetség a Szolnoki Önkormányzat négy kiadványát, illetve marketingeszközét is gyémánt díjjal jutalmazta a közelmúltban. A város történetében egyedülálló szakmai sikerről Szalay Ferenc polgármester és Fejér Andor alpolgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit.
2017.06.09
Kis táblák jelentek meg a köztereken városszerte, padokon, virágtartókon. A táblák megjelenése azt jelzi, hogy a városban immár ingyenes köztéri WIFI hotspotok működnek.
2017.06.08
Egy kormányhatározat szerint összesen 17 településen építenek kézilabda-munkacsarnokot, legfeljebb nettó 500 millió forintos bekerülési értéken.
2017.06.07
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program második ütemére a jövő év során több mint 16 milliárd forintot fordít a kormány.
2017.06.06
Az MLSZ Országos Pályaépítési Programja keretében 22x42 méteres műfüves pálya épült Martfűn, a pálya körül LED világítással. A beruházás 200 főt befogadó mobil lelátóval és fedett kispadokkal is kiegészül.