2023.12.01, Péntek

Gazdaság

Több mint 20 milliárd TOP-os forrásról döntöttek

2017.05.06

Támogatói döntés született  Jász-Nagykun-Szolnok megye Terület- és Településfejlesztési Operatív Programja (TOP) keretében benyújtott projektek egy részéről, melynek értelmében megkezdődhet 20,8 milliárd forint értékű fejlesztési forrás felhasználása a megye településein. A hírt Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Bene Ildikó megyei fejlesztési biztossal közösen megtartott  sajtótájékoztatóján jelentette be. 

Egymilliárd forintból alakított ki új telephelyet Jászberényben a Káta CNC Kft.

2017.05.03

Több mint egymilliárd forintból, közel 500 millió forintos uniós pályázati támogatással új telephelyet alakított ki a fémmegmunkálással, kötőelem és közúti jármű, valamint járműmotor-alkatrészek gyártásával foglalkozó Káta CNC Kft.

Indulhat az M4-es építése Üllő és Cegléd között

2017.04.28

A Colas, a Duna Aszfalt és az Euroaszfalt kivitelezésében 44 kilométeren épül négysávos út, a projektben hat település tehermentesül az átmenő forgalom alól.

Jászberényben zajlik az I. Jászsági gazdasági és fejlesztési konferencia

2017.04.21

Célja egy hagyományteremtő fórum létrehozása, mely közös gondolkodással és információcserével segíti az országosan is jelentős gazdasági potenciált képviselő Jászság további sikeres fejlődését. 

2019-ben állhatnak forgalomba az első emeletes motorvonatok

2017.04.12

Negyven darab nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start a Stadler cégtől. Az első KISS elnevezésű járművek 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon - jelentették be szerdán a szerződés aláírási ünnepségén, Budapesten.

Ülésezett a megyeszékhely közgyűlése

2017.03.30

Több városi tulajdonú gazdasági társaság üzleti tervéről és támogatásáról is döntöttek a képviselők, így többek között a Szolnoki Szimfonikus Zenekart működtető Kft, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a Reptár, a színház, a Szollak, az Ipari Park és a Sportcentrum pénzügyeit vitatta meg és fogadta el a közgyűlés.

Jelentős létszámbővítést és járműflotta-fejlesztést hajtott végre tavaly a BI-KA Logisztika Kft.

2017.03.28

Ez mintegy 300 millió forintos többletet jelent az előző évhez képest, az üzemi eredmény pedig az árbevétel alakulásával összhangban növekedett a szolnoki székhelyű BI-KA Logisztika Kft., ezzel megerősítette a szállítmányozási, raktározási szektorban betöltött vezető pozícióját Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A nyárra elkészül a gabona-feldolgozó Tiszapüspökiben

2017.03.27

Várhatóan a nyárra elkészül a Tisza-TK Projekt Kft. mintegy 45 milliárd forintos beruházással épülő gabona-feldolgozó gyára Tiszapüspöki határában.

Halgazdálkodásra évente mintegy 514 millió forint fordítható

2017.03.21

Az új halgazdálkodási törvény 2014-től biztosítja és szabályozza a horgászatból és halgazdálkodásból származó állami bevételek felhasználását; ennek köszönhetően Magyarország költségvetésében évente mintegy 514 millió forint áll az ágazat rendelkezésére

Több mint egymilliárdból újulnak meg kormányhivatali épületek a megyében

2017.03.20

A projekt közvetlenül 5 települést érint. Szolnok négy ingatlannal, Jászberény két ingatlannal, Törökszentmiklós két ingatlannal, Tiszafüred, valamint Kunszentmárton egy-egy ingatlannal érdekelt.

Jók a terméskilátások a gyümölcsösökben a kemény tél ellenére

2017.03.14

A gyümölcsösökben nem okozott jelentős fagykárt a szokatlanul hideg tél, ezt állapította meg a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt. tizennégy gyümölcsfajta rügyeinek laboratóriumi vizsgálata alapján.

Négymilliárd forint hitelt venne fel a jászberényi önkormányzat

2017.03.09

A helyi képviselő-testület szerdai ülésén döntött arról, mely feladatokra mekkora összeget szánnának.

Rekordévhez gratulált a szolnoki Gazdafórumon a gazdáknak Fazekas Sándor

2017.03.04

A NAK Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdakörök Szövetsége közösen Gazdafórum című rendezvényt tartott március 3-án, amelyen az agrártárca vezetője aktuális mezőgazdasági témákról adott tájékoztatást.

Megszűnik több közigazgatási illeték és díj

2017.02.27

Az állami rezsicsökkentés folytatásaként - a lakossági konzultáció figyelembevételével - előkészített törvényjavaslat 2016. november 29-én került a parlament elé. A mostani döntése értelmében 20 hatósági eljárás díja szűnik meg, amelyből 15 magánszemélyek, 5 pedig vállalkozások terheit csökkenti.

Elfogadták Szolnok idei költségvetését

2017.02.23

Elfogadta Szolnok idei költségvetését egyhangú döntéssel csütörtökön a város közgyűlése, a rendelet szerint a város 2017-ben mintegy 21,2 milliárd forintból gazdálkodik, hiánnyal nem számolnak.

Nyáron indulhat a gumihasznosító üzem Szolnokon

2017.05.04

Mintegy 620 millió forintos fejlesztési költséggel használt gumiabroncsokat hasznosító üzem épült Szolnokon. A tényleges termelés az engedélyek beszerzését követően a tervek szerint idén júliusban-augusztusban indul.

Mezőtúri bivalyok tejét dolgozzák fel az átadott gyomaendrődi üzemben

2017.04.30

Átadták a gyomaendrődi bivalytej-feldolgozó üzemet. Az üzem a mezőtúri bivalytelep tejét dolgozza fel a jövő héttől, naponta 1000-1200 liternyit. Elsősorban bivalymozzarellát és ricottát, kisebb mennyiségben bivalytejből készült joghurtféléket gyártanak majd, melyet a magyar piacon terveznek értékesíteni. A későbbiekben bivalytejből készült fagylalt gyártását is tervezik.

Szolnok megyéből szállítanának búzát az új visontai búzakeményítő gyárba

2017.04.24

Megtartották a Visonta Projekt Kft. búzafeldolgozó üzemének ünnepélyes alapkőletételét – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből. A közel 30 milliárd forintból megvalósuló beruházás több mint 250 főnek ad munkalehetőséget, emellett közvetetten több mint 500 ember megélhetését biztosítja a régióban. A 33 ezer négyzetméteres üzem Magyarország egyetlen búzakeményítő gyára lesz.

Már Szolnokon is elérhető a Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat

2017.04.19

Szolnokon a MERKATING Innovációs és tanácsadó Közhasznú Nonprofit Kft. nyújt tájékoztatást a hazai pénzügyi szolgáltatásokról, ad tanácsot lakossági panaszok, problémák kezelésére, s biztosít információkat az ügyfelek felelős pénzügyi döntéseinek meghozatalához.

Ez év végén elkezdődhet a kínai-magyar citromsavgyár építése Szolnokon

2017.04.05

Az előzetes becslések alapján másfél év alatt felépülő citromsavgyár mintegy 440 új munkahelyet teremt és az üzem évente körülbelül 60 ezer tonna citromsavat állít elő az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára. Ehhez alapanyagként 106 000 tonna kukoricát kell feldolgoznia, melyet a Tisza-parti megyeszékhely 100 kilométeres körzetéből szállítanak majd a létesítménybe.     

Megkötötték az idei dohánytermelési- és értékesítési szerződéseket

2017.03.29

A szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. idén nyolc százalékos áremelést hirdetett meg, így ezzel elérik az Universal Leaf Tobacco Magyarország Zrt. árait és a remények szerint meg is fogják haladni.

Szolnokra is jut a Bay Zoltán Kutató Központ fejlesztéséből

2017.03.27

A miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. pályázaton elnyert másfél milliárd forintból hazai nagyvállalatok részére kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg, a hat kiemelt projekt összértéke meghaladja a 11 milliárd forintot.

Dinamikusan fejlődik Szolnok

2017.03.24

Megszokott már, hogy az év elejéhez viszonylag közel tájékoztatják a város vállalkozóit, intézményvezetőit, azokat, akik az állami forintok mellett saját terveikkel, fejlesztéseikkel részesei annak, hogy a település évről évre gyarapszik. Nekik számolnak be a városirányítók az eltelt és az előttünk álló esztendőről: mi teljesült, mit terveznek.

Van bőven élelmiszer eladói állás Jászberényben

2017.03.20

Manapság Jászberény álláskínálatban egyre többször fordul elő az élelmiszer eladói munkalehetőség. Sokszor még a megváltozott munkaképességűeknek is lehetőségük nyílik az elhelyezkedésre Jászberényben vagy annak közvetlen közelében.

Csökkent a struccok iránti kereslet

2017.03.14

Válságba jutott a magyarországi struccágazat, jelentősen visszaesett a kereslet, csökkentek az értékesítési árak, a haszon főként a szlovák, román, olasz és cseh feldolgozóké, ezért egyre kevesebben foglalkoznak Magyarországon strucctartással.

Folytatódhat a fűtéskorszerűsítés

2017.03.10

Az Otthon Melege program legújabb, megjelent alprogramjában többek között gázkazánok és gázkonvektorok cseréjére lesz lehetőség.

Egy új, hazai állattenyésztési ágazat meghonosítását tervezik

2017.03.05

A mezőtúri Italiagro Kft. tejhasznú bivalyok tartására toboroz gazdákat, akikkel hosszú távú partneri viszonyt alakítana ki.

310 milliárddal a kecskeméti Mercedes lett az Év Befektetője Magyarországon

2017.02.28

2016-os év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása dij: Mercedes-Benz Manufacturing Kft. Magyarországon valaha megvalósított legnagyobb zöldmezős beruházás keretében egymilliárd euró, vagyis több mint 310 milliárd forint értékű beruházással építi meg második gyárát a Mercedes-Benz Kecskeméten - írja a kecskeméti polgármester a Facebook oldalán

Eredményesen zárult az ifjúsági garancia rendszer első két éve

2017.02.24

A nemzetgazdasági Minisztériumban Ifjúsági Garancia szakmai konferenciáját rendeztek, amelyen értékeltek az elért eredményeket. Az ifjúsági garancia rendszer eredményei már az első két évet követően látványosak, így a nem dolgozó, nem tanuló 25 év alatti fiatalok aránya a 2014-es 13,6 százalékról már 2015-re 11,6 százalékra csökkent, a 2016 harmadik negyedévi adatok pedig szintén régóta nem látott kedvező munkanélküliségi és foglalkoztatási értéket mutatnak.

Több mint 2,6 milliárd forintos közlekedésfejlesztés valósul meg Szolnokon

2017.02.23

Az ősz elején induló és a tervek szerint bő egy évig tartó kivitelezés során átépítik és meghosszabbítják a dr. Sebestény Gyula körutat a Mester úti laktanya területén keresztül a Mester útig. A környéken megnyílik egy terület, ahol lakóingatlanok épülhetnek, kereskedelmi egységek, vállalkozások működhetnek.